
Fotó: Ccr.ro
Alkotmányos a büntető törvénykönyv (Btk.) hivatali visszaélés meghatározását érintő módosítása annak ellenére, hogy a jogszabályban a parlament nem határozott meg értékhatárt, amely alatt nem minősül bűncselekménynek – döntött több román sajtóorgánum értesülései szerint szerdán az alkotmánybíróság.
2023. május 17., 15:022023. május 17., 15:02
2023. május 17., 15:192023. május 17., 15:19
A HotNews portál szerint a taláros testület ítélete kimondja: az ügyben eljáró bírónak kell mérlegelnie a cselekedet súlyát.
Az alkotmánybíróság egyúttal helyt adott a legfelsőbb bíróság azon panaszának is, amelyet a büntetőjogi perrendtartás kapcsán nyújtottak be, mivel abban lehetővé tennék, hogy a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) által folytatott lehallgatások származó felvételek bizonyítékként felhasználhatóak legyenek a büntetőeljárásban, ha azok bűncselekmény előkészítésére vagy elkövetésére vonatkozó adatokat vagy információkat tartalmaznak.
Mivel a taláros testület szerint a Btk. és a büntetőjogi perrendtartás is részben alkotmányellenes, visszakerülnek a parlamentbe, hogy módosítsák a kifogásolt cikkelyeket.
Mint arról beszámoltunk, április elején jelentős felzúdulást okozott, hogy
Korábban a szenátus módosító javaslatot fogadott el a kormány által javasolt szöveghez, amely értelmében 250 000 lejben állapította meg az összeghatárt, amely alatt nem minősül bűncselekménynek a hivatali visszaélés.
Az általános felháborodás miatt azonban Cătălin Prediou igazságügyi miniszter még aznap újabb, a képviselőházban benyújtandó módosító javaslattal állt elő, amely lényegesen kisebb összegben, 9000 lejben állapította volna meg a küszöbértéket. Bár ezt a koalíciós pártok vezetői támogatásukról biztosították, a képviselőház jogi bizottságának ülésén általános meglepetésre leszavazták a módostó javaslatokat, így a tervezet a kormány által kidolgozott eredeti formában, küszöbérték nélkül került a képviselők elé.
vagy pedig az előírást egy másik jogszabály megsértésével hajtja végre, és ezzel kárt okoz vagy súlyosan károsítja egy természetes vagy jogi személy jogait vagy jogos érdekeit.
A módosítások ellen több parlamenti párt, valamint a legfelsőbb bíróság is alkotmányossági kifogást emelt az alkotmánybíróságon.
Bár a Nemzeti Liberális Párt (PNL) vezetői támogatásukról biztosították Ilie Bolojan pátelnök-miniszterelnököt, miután a Szociáldemokrata Párt (PSD) megvonta tőle a támogatást, vannak olyanok, akik nem szakítanának a szociáldemokratákkal.
Romániába hozták kedden a hollandiai Drents múzeumból tavaly elrabolt, majd megtalált coțofenești-i aranysisakot és dák arany karpereceket.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke, Ilie Bolojan kormányfő kedden közölte, hogy egy kisebbségi kormány működésének lehetőségeiről készül egyeztetni.
Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke nem zárja ki egy technokrata miniszterelnök kinevezésének lehetőségét.
Raed Arafat keddi kihallgatása után a Facebook-oldalán közölte, hogy a személyével és szakmai tevékenységével kapcsolatos vizsgálatok elhúzódása és kiterjesztése komoly kérdéseket vet.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) vezetősége keddi tanácskozásán kiállt Ilie Bolojan pártelnök-miniszterelnök mellett, és eldöntötte: többé nem akar koalíciós együttműködést a Szociáldemokrata Párttal (PSD), miután utóbbi hétfőn megvonta a politikai támogatást Bolojantól.
Egyeztetésre hívta Nicușor Dan államfő a kormánykoalíció pártjait azt követően, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) a gazdasági problémák nem megfelelő kezelésére hivatkozva megvonta a támogatást Ilie Bolojan nemzeti liberális párti miniszterelnöktől.
Az oktatási minisztérium jóváhagyta kedden a bölcsődei és óvodai beiratkozások ütemtervét a 2026-2027-es tanévre.
Kihallgatják kedden az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) katonai részlegének ügyészei Raed Arafatot, a belügyminisztérium alárendeltségébe tartozó katasztrófavédelmi főosztály vezetőjét.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) csak bizonyos feltételek mellett tud továbbra is egy Európa-párti parlamenti többség része maradni, azt viszont kizárja, hogy Ilie Bolojan miniszterelnök maradjon – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt elnök.
szóljon hozzá!