Az EP-ben bevett szokás, hogy évente egy-egy alkalommal valamennyi frakció külföldön tartja munkaülését. Ez az első alkalom, hogy valamelyik politikai csoportosulás Romániában ülésezik. „Az, hogy az Európai Parlament két politikai alakulata a decentralizációról, a regionalizmusról, az autonómiáról és a környezetvédelemről szóló frakcióülése és konferenciája színhelyéül éppen Erdélyt és Marosvásárhelyt választotta, jelzésértékű” – indokolta meg a rendkívüli esemény helyszínválasztását Tőkés András, az EP-képviselő Tőkés László bátyja és egyben marosvásárhelyi irodavezetője.
A EP ötödik legnagyobb politikai csoportja által szervezett kétnapos rendezvényre számos hazai és külföldi EP-képviselőt, környezetvédelmi és kisebbségi kérdésekben jártas politikust várnak. Tőkés László – az egyházi méltóságok, helyi és megyei elöljárók, civil szervezetek vezetői mellett – számít az RMDSZ képviselőire is. A holnapi nap első felét a szervezők a környezetvédelemnek és a régiók fenntartható fejlődésének szánják. Milan Horacek németországi EP-képviselő, Garda Dezső, az RMDSZ alsóházi képviselője és Kurkó János vállalkozó előadásai többek között az erdők és az állatvilág veszélyeztetettségére kívánják felhívni a figyelmet. Délután Ian Hudghtont Skócia európai helyzetéről, Nelly Maes a flamandokról, Mikel Irujo Amezaga a baszk nép státusáról, Tatiana Zdanoka a lettországi kisebbségvédelemről, Smaranda Enache és Bakk Miklós a romániai decentralizációról és regionalizmusról tart előadást. A házigazda szerepét vállaló Tőkés László az autonómia szükségességéről és az erdélyi magyarok helyzetéről fog beszélni. A hozzászólásokkal és vitákkal tarkított előadás-sorozat csütörtökön folytatódik, a nap főtémája a Székelyek és csángók az önigazgatás és megmaradás között címet kapta. Kérdésünkre, hogy mit remél a kétnapos konferenciától, Tőkés László a Krónikának kifejtette, az erdélyi magyarság politikai hasznot húzhat az EP-képviselők romániai jelenlétéből és megnyilvánulásából. „Azzal, hogy frakcióbeli társaim a regionalizmusról, a központosítás lebontásáról és az autonómiáról tartanak Romániában előadásokat, közvetlenül vagy közvetve támogatják az erdélyi magyarság autonómiakéréseit” – bizakodott Tőkés.
Ingyenes táncos barangolás
A kétnapos rendezvény kulturális momentumaként szerdán este 7 órától a Maros Művészegyüttes kövesdombi termében a Háromszék Táncegyüttes Erdélyország az én hazám – Táncos barangolás című műsorát mutatják be. Az Ivácson László rendezésében és koreográfiájában készült előadásra a belépés ingyenes.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).