Zeanã orvosként tevékenykedik, és az ötödik helyet foglalja el a Gigi Becali vezette párt EP-listáján. A CNSAS megállapította továbbá, hogy 59 EP-képviselõjelölt nem mûködött együtt a Szekuritátéval, egy személyt a jelöltek közül ugyanakkor további meghallgatásra hívtak. A testület következõ ülésén folytatja a képviselõjelöltek átvilágítását. Ugyanakkor azt is bejelentették, hogy a tegnapi nap folyamán több személyrõl is megállapították, együttmûködött a Szekuritátéval, közöttük egy újságíróról is. Mircea Dinescu, a testület tagja azt is bejelentette, hogy jövõ hétre a Társadalmi Párbeszéd Csoport két tagját, Cãlin Anastasiut és Mariana Celacot is meghallgatásra hívták, mivel fölmerült a gyanúja, hogy együttmûködtek a titkosrendõrséggel. Szintén meghallgatásra hívtak több bírát, valamint az egyik kolozsvári felsõoktatási intézmény egyik rektorhelyettesét és dékánját. Dinescu azt is elmondta, hogy folytatják a magas rangú egyházi személyiségek átvilágítását is. Két pap – egy ortodox és egy görög katolikus – esetében megállapították: nem mûködtek együtt a Szekuritátéval.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).