
A szenátus plénuma elfogadta a helyi közigazgatásról szóló 2001/215-ös törvény módosítását, amelynek értelmében a polgármesterek, alpolgármesterek, megyei tanácselnökök és helyetteseik aláírásukkal az okiratok valódiságát tanúsítják, míg a szakszemélyzet aláírása a törvényességet szavatolja.
2017. május 15., 22:552017. május 15., 22:55
2017. május 15., 22:572017. május 15., 22:57
„Ezzel megszüntetjük az »aláír, mint a polgármester« jelenséget. Ezzel a módosítással elértük azt, hogy a polgármester aláírása az okirat valódiságát és nem a törvényességét tanúsítja” – magyarázta a plénumban Ioan Deneş szociáldemokrata szenátor, a közigazgatási bizottság titkára.
Az elfogadott módosítások szerint ha a szakszemélyzet elutasítja egy okirat aláírását, akkor ezt meg kell indokolnia egy erre a célra nyitott regiszterben. A bizottsági titkár szerint
A szenátus szakbizottságainak döntése értelmében „egy közigazgatási határozat elfogadásának szükségességéről és időszerűségéről kizárólag a döntéshozó, illetve a végrehajtó testület határoz, és ezt semmilyen más intézmény nem ellenőrizheti”.
A liberálisok által benyújtott törvénymódosítást a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) tagjain kívül minden más párt támogatta.
Ebben a tervezetben az a veszélyes, hogy mentesítheti a polgármestereket a felelősség alól azon dokumentumok esetében, amelyeket ellenjegyeznek. Kérjük a tervezet elutasítását” – fogalmazott Florina Presadă, az USR szenátora. A szenátus döntő házként, 97 támogató és 8 ellenszavazattal fogadta el a módosítást.
Dominic Fritz szerint árt Romániának, ha etnikai hovatartozásuk alapján megkérdőjelezik a nemzeti kisebbségek hazafiságát. Temesvár polgármestere, USR-elnök úgy véli, a gyűlöletkeltés és az összeesküvés-elméletek gyengítik az országot és európai szerepét.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szerdán úgy döntött, hogy kezdeményezi Nicușor Dan államfő tisztségből való felfüggesztését, illetve megindítja az előre hozott parlamenti választások kiírásához szükséges eljárást – közölte a párt.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök, a nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke szándékosan késlelteti és akadályozza a teljes jogkörrel rendelkező kormány megalakítását – állította szerdán Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.
Nincs veszélyben a bérek és nyugdíjak kifizetése, és jelenleg nem áll fenn annak a kockázata, hogy az állam ne tudná teljesíteni ezeket a kötelezettségeit – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.
Viharos időjárásra figyelmeztető első- (sárga) és másodfokú (narancssárga) riasztásokat adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szerdán.
Azok a diákok, akik szerdán nem tudtak 9 óráig megérkezni az érettségi szaknak megfelelő kötelező vizsgájára, 13 órától tehetik le a vizsgát – nyilatkozta Sorin Ion oktatási államtitkár az Edupedu.ro tanügyi szakportálnak.
Húsz megye 60 településén és Bukarestben okozott károkat a kedd éjszakai vihar – közölte szerda reggel a katasztrófavédelmi főfelügyelőség (IGSU).
Közzétette kedd este a vagyonnyilatkozatát Nicușor Dan államfő.
Nicușor Dan nem úgy járt el, hogy növelje a bizalmat közte és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) között, amikor a párt tudta nélkül Adrian Veșteát nevezte ki miniszterelnöknek – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.
SPYDER mobil légvédelmi rendszer beszerzéséről írt alá Románia stratégiai keretmegállapodást az izraeli Rafael Advanced Defense Systems céggel a; a szerződés becsült értéke meghaladja a 2 milliárd eurót.
szóljon hozzá!