Hirdetés

EMNP: Vadim Tudort előzi be Victor Ponta a magyar kártya kijátszásával

Victor Pontának a legutóbbi időkben tanúsított magatartása megerősíti: az önrendelkezés és a szuverenitás „szélsőséges” értékek azok számára, akik a nemzetközi baloldal dicstelen gyakorlatát éltetve brüsszeli segítséggel büntetnék saját országukat – állítja hétfői közleményében az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP).

Hírösszefoglaló

2012. február 13., 12:572012. február 13., 12:57

A Toró T. Tibor elnök aláírta dokumentum Victor Ponta vasárnapi kijelentésére reagál, amely szerint az EMNP „szélsőséges, majdnem fasiszta módon politizál”, ugyanakkor Pontáék számára Tőkés László nem is volt, és soha nem is lesz tárgyalópartner. A szociáldemokrata politikus azt is elmondta: az RMDSZ-t tartják a Szociál-Liberális Unió tárgyalópartnerének, de az RMDSZ-re is ellenzéki minőségében számítanak a következő parlamentben.

Az EMNP hétfői közleményében úgy fogalmaz: aki a moszkvai irányításon szocializálódott nagy öregek neveltje, az nem értheti a demokrácia lényegét képező népfelség elvét sem. Torró Tibor azt írja: a román szociáldemokraták „már kissé megkopott renoméjű üdvöskéje” láthatóan nincs tisztában a „fasizmus” szó jelentésével – ami egy, az utódkommunisták köpenyéből előbújt politikus esetében talán nem is annyira meglepő. Az viszont tény, és ezzel a román szocialista pártvezérnek is számolni kell: a túl egyszerű címkézés, a fogalmak erodálása vezetett el oda szerte Európában, hogy mára a szélsőjobb ideológiájú pártok akár kormányzati tényezők is lehetnek.

A közlemény úgy fogalmaz: 22 évvel a kommunista diktatúra megdöntése után szomorú, de egyáltalán nem szokatlan Romániában, hogy a homogén nemzetállamban gondolkodó bukaresti politikusoknak egy Erdély-központú politizálást folytató, és ezen belül a magyarság autonómiatörekvéseit nem csak nyilatkozataiban, hanem politikai döntéseiben is felvállaló magyar párt „szélsőségesnek” tűnik. Az is beszédes, hogy ezen politikusok számára csak az RMDSZ számít megbízható partnernek.

A magyar párt vezetése szerint Victor Pontának és koalíciós társainak kormányra készülődvén inkább hiteles, az ország polgárainak bajaira valós megoldásokat kínáló politikai programot és cselekvéstervet kellene kínálniuk. Ám mivel erre látható módon képtelenek, marad ismét a „magyar kártya” kijátszása: úgy bizonygatják, hogy semmi bajuk a magyarokkal, hogy közben szélről előzik Corneliu-Vadim Tudort.

A közlemény hozzáteszi: ha a temesvári református lelkipásztor 1988–1989-es években nem áll ki következetesen Ceauşescu diktatúrája ellenében, akkor Victor Ponta ma talán a Román Kommunista Párt Központi Bizottságának szépreményű titkára, nem kellene a többpártrendszer eredményeképpen az ellenzékből kiabálnia.

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
Hirdetés
Hirdetés