Hirdetés

Emil Constantinescu akadályozta meg Băsescu megbilincselését 1999-ben?

Traian Băsescut 1999-ben bilincsben vihették volna kihallgatásra az ügyészségre a Flotta-ügyben, de Emil Constantinescu akkori államfő megakadályozta, mivel az ügy veszélyeztette volna Románia csatlakozását az Európai Unióhoz. Ezt maga Constantinescu állította egy televíziós műsorban.

Hírösszefoglaló

2010. május 04., 13:442010. május 04., 13:44

Emil Constantinescu – aki 1996 és 2000 között Románia elnöke volt –, az Antena 3 televízió egyik hétfő esti műsorában kijelentette: Traian Băsescu jelenlegi államfőt 1999-ben „bilincsben” vihették volna az ügyészségre, ha ő nem lép közbe és meg nem akadályozza ezt. Constantinescu azzal magyarázta közbelépését, hogy az uniós csatlakozás előtt álló ország érdekeit szem előtt tartva azt tekintette fontosabbnak, hogy a kormánykoalíciót ne fenyegesse a szakadás veszélye, Băsescu ugyanis az akkori koalíciós Demokrata Párt színeiben a közlekedési minisztériumot vezette.

„Miközben Traian Băsescu úr közlekedési miniszter volt, vizsgálat indult ellene a Flotta-ügyben. Ez nagyon sokáig tartott. 1999-ben elkészült az első szakértői jelentés, amely őt nevezte meg a közel 300 ezer eurós csalás felelőseként. Volt egy szakértői jelentés a legfőbb ügyészségen” – mondta Constantinescu. Hozzátette: ellenezte, hogy Băsescut, aki később Bukarest főpolgármestere lett, bilincsben vigyék az ügyészségre, nagy csinnadrattával, a jelentés és a három évig tartó vizsgálat alapján.

Az exállamfő szerint akkor „az európai uniós csatlakozás előtt álló ország érdeke az volt, hogy ne bomoljon fel a kormánykoalíció”, mivel Băsescu „egy nagyon fontos kormányzati partner fontos képviselője volt”. Azt is elmondta: a nyomozati anyagot csak az érintettek ismerték, „feltűnés nélkül hozták tudomásukra a dosszié anyagát”.

A Flotta-dossziéként elhíresült ügyben azt vizsgálta az ügyészség, hogy milyen körülmények között tűnt el a román kereskedelmi hajóflotta kötelékéből egy sor nagy teljesítményű, ércszállító tengerjáró hajó. A vizsgálatok szerint a konstancai Petromin társaság törvénytelen körülmények között társult a norvégiai Torvald Klaveness konszernnel, 1991. április és 2000. augusztus között.

Traian Băsescu közlekedési miniszterként volt érintett az ügyben. Egy szakértői jelentés, amelyet a jelenlegi államfő első mandátuma idején tettek közzé, arra a következtetésre jutott, hogy a román félnek nem származott kára az ügyletekből.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés