Hirdetés

Emil Boc szerint az önkormányzatok visszakapják az elvett pénzt

•  Fotó: Ifj. Haáz Sándor

Fotó: Ifj. Haáz Sándor

Visszaadják az önkormányzatoknak az előző kormány által tavaly kiutalt, majd a 223-as számú sürgősségi kormányrendelettel elvett támogatást – jelentette be tegnap Emil Boc. A kormányfő a Romániai Községek Közgyűlésén tartott beszédében kifejtette, tud róla, hogy az önkormányzatok elégedetlenek a kormánynak a támogatás visszautalására vonatkozó döntésével, ez azonban magyarázata szerint a tavalyi költségvetési hiány enyhítésére tett kísérlet volt.

Bíró Blanka

Pap Melinda

Végh Balázs

2009. február 10., 22:242009. február 10., 22:24

„Tudom, hogy önök elégedetlenek amiatt, hogy tavaly év végén viszsza kellett utalni az államkasszába az el nem költött pénzeket. A kormány megtárgyalta ezt, és a pénz visszakerül a helyi önkormányzatokhoz. Ott, ahol már megtartották a versenytárgyalásokat, és nincs pénz a kivitelezésre, kiutaljuk a szükséges összeget” – ígérte beszédében Boc. Az erdélyi magyar elöljárók üdvözölték a döntést, és reményüknek adtak hangot, hogy a kormányfő betartja ígéretét.

 

Mint arról beszámoltunk, a Tăriceanu-kormány tavaly ősszel, szeptember és december között több részletben 46,2 millió és 1,3 milliárd lejjel egészítette ki a különböző önkormányzatok költségvetéseit. A Boc-kabinet azonban egyik első döntéseként elrendelte, hogy az önkormányzatok az el nem költött összegeket utalják vissza az államkasszába. Az intézkedés országszerte felháborodást váltott ki a polgármesterek körében, akik azt kifogásolták, hogy fedezet nélkül maradnak a már elkezdett, az infrastruktúra fejlesztésére irányuló projektek.

Az RMDSZ-es elöljárók Cseke Attila akkori önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnök kezdeményezésére többféleképpen is tiltakoztak a döntés ellen.

Az ígéret szép szó…

„Örülök, hogy végre felébredt a miniszterelnök úr is, hiszen mi már negyven napja mondjuk, hogy törvénytelenül veszik el az önkormányzatok pénzét. Most ő is rájött, hogy igazunk van” – értékelte a Krónika kérdésére a bejelentést Cseke Attila. A Bihar megyei szenátor szerint az RMDSZ-es polgármesterek január eleje óta több módon is megpróbálták jobb belátásra bírni a kormányt. Levélben kérték a rendelet visszavonását, választ azonban még nem kaptak, mesélte Cseke. Ő maga Liviu Dragnea akkori belügyminiszterhez fordult, s levelére azt az ígéretet kapta, hogy a költségvetés elfogadásával rendezik az ügyet. A politikus szerint a szenátus hétfői ülésén, amikor napirendre került a rendelet, az RMDSZ több módosító javaslatot is benyújtott, amelyekről jövő héten döntenek.

„Remélem, hogy a kormányfő betartja ígéretét” – mondta Cseke, aki szerint, amennyiben erre nem kerül sor, az RMDSZ folytatja a tiltakozást, és szükség esetén bírósághoz fordul, hiszen a jogszabály sérti a helyi autonómiát, s egyfajta „államosításként” értelmezhető. Bihar megyében 33 önkormányzat több mint 15 millió lejt utalt vissza az államkasszába.

Megnyugtató döntés

Megnyugtatónak nevezte a miniszterelnök döntését tegnapi sajtótájékoztatóján Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök, aki szerint ezt részben a helyi önkormányzatok mozgósítása révén érték el. Mint mondta, Hargita megyében mintegy húsz önkormányzatot érintett a kormányrendelet, ezeknek körülbelül egymillió eurót kellett volna visszautalniuk Bukarestbe. Erre azonban nem került sor, mivel úgy vélték, a rendelet alkotmányellenes. „Örülök a miniszterelnök úr döntésének és remélem, hogy nem áll el tőle, annál is inkább, mert január 8-ától 0,01 százalékos büntetőkamatot számítottak volna fel a vissza nem utalt pénzre, amit a saját vagyonomból hajtottak volna be” – mondta Borboly. Hozzátette, ezeket az összegeket a pénteki rendkívüli tanácsülésen ki is utalják a tartalékalapból a helyi önkormányzatoknak, hogy újrakezdhessék a munkálatokat. Ezek között több megyei útnak, illetve a csíkszeredai járóbeteg-rendelőnek a felújítása és a Szent Anna Iskolaközpont campusának a megépítése szerepel.

Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester szintén üdvözölte a kormányfői döntést, kifejtve, hogy a rendelet brutálisan megsértette a helyi autonómiát és a helyi közösségek jogait. Kovászna megyében az önkormányzatok összesen 34,7 millió lejt kaptak az elmúlt évben a viszszaosztott áruforgalmi adóból, ebből Sepsiszentgyörgy 9 milliót. A megyei önkormányzatnak 2,3 millió lejt, a 22 településnek összesen 4 millió lejt kellett visszautalni. Az önkormányzatok tavaly év végén több mint 20 millió lejt tettek félre a megkezdett projektek és a pályázati önrészek költségeinek fedezésére, ennek az összegnek a jelentős részét vette vissza a kormány – mondta a Krónikának az elöljáró.

Ilyés Gyula, Szatmárnémeti polgármestere szerint a partiumi várost csak elvi szinten érinti a döntés, ugyanis elköltötték a tavaly kiutalt pénzeket, így nem volt, amit visszaküldeni Bukarestbe. „Mi tavaly 9 milliárd régi lejt kaptunk, amit az utolsó baniig el is költöttünk. Először ezeket a pénzeket használtuk fel, csak azután nyúltunk a saját tartalékainkhoz” – közölte a Krónika érdeklődésére az elöljáró.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés