
Döntéshozó kamaraként leszavazta szerdán a bukaresti képviselőház azt a tavaly benyújtott módosító javaslatot, amely tiltotta volna a kisebbségi jelképek használatát, ellehetetlenítve a székely zászló kitűzését, illetve a székely himnusz megszólaltatását.
2017. április 19., 16:382017. április 19., 16:38
2017. április 19., 22:042017. április 19., 22:04
A törvénymódosító javaslat értelmében tilos lett volna helyi közösségek jelképeit, egyes régiók zászlait kitűzni, illetve más országok, valamint régiók himnuszait elénekelni.
A honatyák 148-71 arányban, 13 tartózkodás mellett szavazták le a javaslatot, amely egyértelműen a székely, illetve a partiumi zászló használatát, valamint a székely és a magyar himnusz éneklését tiltotta volna. Mivel a képviselőház döntéshozó kamara ebben a témában, a módosítást – amelyet a szenátus korábban hallgatólagosan fogadott el – végleg elvetették. Az elutasítás ellen szavazó honatyák többsége a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Népi Mozgalom Párt (PMP) soraiból került ki, de számos kisebbségi honatya is az elutasítás ellen voksolt, vagy tartózkodott.
Az 58, zömmel szociáldemokrata párti (PSD), de nemzeti liberális és UNPR-es honatyák által is aláírt módosítás – amelyet a nemzeti jelképek használatáról szóló 75/1994-es törvényhez nyújtottak be még tavaly februárban – többek között megtiltotta volna, hogy a román zászló mellett Románia által el nem ismert államok, vagy romániai, illetve Románián kívüli régiók zászlaját is kitűzzék, emellett olyan régiókét, amelyek „területi szegregációra vagy az alkotmányos rend megsértésére\" törekszenek.
A módosítás kötelezővé tette volna valamennyi, az ország területén sugárzó televízió és rádió számára, hogy adáskezdéskor és -záráskor lejátsszák Románia himnuszát, de ugyanígy kellett volna eljárni minden nap iskolakezdéskor a közoktatásban, illetve minden nemzetközi sportesemény előtt.
Más ország himnuszát csakis hivatalos nemzetközi eseményeken lehetett volna lejátszani, Románia által el nem ismert országok, illetve belföldi, vagy függetlenségre törekvő külföldi régiók himnuszának lejátszása pedig tilos lett volna.
A módosítás indoklásaként azt hozták fel, hogy miután kivonták a bűncselekmények köréből az ország- és nemzetgyalázást, illetve a nemzeti jelképek megsértését, azok védelme továbbra is indokolt, különösen annak fényében, hogy az utóbbi évtizedben „olyan szervezetek bukkantak fel, amelyek területi szegregációra törekszenek, illetve az alkotmányos rend megsértésére buzdítanak\".
Ennek nyomán az előterjesztők szerint egyre többször hangzik fel Románia által el nem ismert szervezetek vagy területi egységek himnusza, illetve tűznek ki Románia által el nem ismert zászlókat. Emellett nemzetközi sporteseményeken is egyre gyakrabban hangzik fel más ország himnusza.
A benyújtók egyben a román nemzeti érzelmek fejlesztését is célként nevezték meg.
Korodi Attila, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője a Krónikának elmondta: a módosító javaslat előző napi, cikkelyenkénti vitáján nagyon erős nyomás alakult ki a PNL és a PMP részéről a tervezet elutasítása ellen, a patriotizmusra hívták fel a figyelmet, illetve arra, hogy szükséges a módosítás a hazafias érzület fenntartása érdekében. „Mi ugyanakkor már hetek óta egyeztettünk a kormánykoalícióval, és emlékeztettük őket a néhány héttel ezelőtt ezelőtt himnusztörvényre, amely az országos döntőkön már kötelezővé teszi a himnusz eléneklését. Ennek nyomán belátták: az a jogszabály rendben van, ez a módosítás azonban túlzó, és nincs helye\" – mutatott rá Korodi.
„A kormánykoalícióval aláírt parlamenti együttműködési megállapodás nélkül nem biztos, hogy meg lehetett volna a módosító javaslat elfogadását\" – jegyezte meg a frakcióvezető, hozzátéve: felháborító volt, hogy miután a szakbizottságokban a pártok képviselői még egyhangúlag a javaslat elutasítására szavaztak, a parlamenti vitán a PNL „előre tolta\" azon képviselőit, akik az utóbbi hónapokban a legnacionalistább nyilatkozatokkal hívták fel magukra a figyelmet. Ők aztán igyekeztek nemzetellenes, a magyarokkal paktáló párt színében feltüntetni a PSD-t, amit annak tud be, hogy az ellenzéknek jelenleg nincs témája. „A parlamenti vita hangneme olyan volt, mintha 15-20 évet mentünk volna vissza az időben\" – ecsetelte a Krónikának Korodi Attila.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.