2012. március 30., 08:472012. március 30., 08:47
Ez anynyit jelent, hogy a kormányoldalnak 67 honatyája maradna a felsőházban, ami már a határozatképesség biztosításához sem elég. Ez azért probléma, mert – mint arról beszámoltunk – az ellenzék az előre hozott választások kikényszerítését célzó parlamenti sztrájkja miatt nem vesz részt a törvényhozás munkájában. Iosif Secăşan egyébként csütörtökön közölte: szándékában áll Frunzăverdet követni. „Amíg politikusként tevékenykedek, Frunzăverde mellett állok.
Úgy vélem, mostani lépése elsősorban egy Krassó-Szörény érdekeit szolgáló stratégiai lépés, másodsorban pedig a román jobboldal megerősítését szolgálja” – vélekedett a szenátor. Ebben a helyzetben az ellenzéki Szociáldemokrata Pártból (PSD) nemrég kizárt, jelenleg független szenátorként politizáló egykori pártelnök, Mircea Geoană jelentheti a mérleg nyelvét. Georgică Severin PSD-s szenátor minden esetre már bejelentette: amennyiben többséget szerez a felsőházban, az ellenzék visszatér a parlamentbe.
Frunzăverde távozásának ügyében egyébként csütörtökön megszólalt George Maior, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) elnöke is. Megszólalása azért vált időszerűvé, mert Frunzăverde szerdán átállása egyik indokaként azt hozta föl, hogy az országban rendőrállam van kialakulóban, és az emberek már telefonálni sem mernek. Maior kikérte magának a gyanúsítgatásokat, mondván: a SRI politikailag semleges és független intézményként tevékenykedik.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.