Hirdetés

Elszámoltatják Udreát

Pert fontolgat a vagyonigazgatóság a jogi szolgáltatások ügyében. Az Állami Vagyonigazgatóságnál (RAAPPS) elvégzett vizsgálatok nyomán a Kormányzati Ellenőrző Hatóság azt javasolja a RAAPPS-nak, hogy indítson pert Elena Udrea volt elnöki tanácsadó, a Demokrata Párt (PD) ügyvezető titkárának ügyvédi irodája ellen, mivel az nem teljesítette a két fél közötti szerződésekben rögzített vállalásait, a szolgáltatásokért járó összeget viszont megkapta.

Balogh Levente

Balogh Levente

2007. január 17., 00:002007. január 17., 00:00

Ezt a nemzetközi finanszírozású programok ellenőrzésével megbízott tárca nélküli miniszter, Cristian David jelentette be tegnap azon vizsgálat kapcsán, amelynek során a RAAPPS által az elmúl hat évben jogi tanácsadó cégekkel kötött szerződéseket ellenőrizték.
David külön kitért az Elena Udrea ügyvédi irodájával kötött szerződésekre, amelyekről elmondta, hogy az ügyvédnő elképesztő kritériumok alapján kapott honoráriumot. 2004-ben Udrea irodája tizenkét szerződést kötött a RAAPPS-szal 235 000 lej értékben, a szerződések értelmében Udreának kellett ellátnia az igazgatóság védelmét bizonyos perekben.
„A szerződéseket illetően a honorárium megállapítása tűnt fel az ellenőrzése, valamint az, hogy a nyomozás szerint a perek egyikében Udrea meg sem jelent a bíróságon, lévén, hogy a tárgyalás a franciaországi Montpellier-ben zajlott, ahol a vagyonigazgatóság már szerződésben állt egy másik ügyvédi irodával” – mutatott rá David.
Az ellenőrző hatóság szerint a vagyonigazgatóság 2000 és 2006 között – amikor Udrea egyébként a bukaresti főpolgármesteri hivatal alkalmazásában állt – összesen 23 olyan szerződést kötött, amelyek nem tartják tiszteletben a szabad versenyre, a közpénzek hatékony felhasználására, valamint az átláthatóságra vonatkozó elveket. A vizsgálat megállapítja: a vagyonigazgatóság vezetése önkényesen döntött a szerződések megkötéséről, valamint a kifizetendő honoráriumokról, amelyek összértéke eléri az 511 308,29 lejt.
Elena Udrea szerint ugyanakkor a szerződések törvényességéhez nem férhet kétség, az üggyel kapcsolatos vizsgálatot pedig politikai okokból indították, Radu Stroe kormányfőtitkár megrendelésére. A PD ügyvezető titkára tegnap közleményben hangsúlyozta: a Cristian David által ismertetett jelentés megerősíti, hogy az ügyvédi irodája és a RAAPPS közötti szerződések törvényesek.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés