Hirdetés

Előzetesben Traian Băsescu államfő öccse

Újfent cáfolta Traian Băsescu, hogy köze lenne öccse korrupciógyanús ügyéhez. Az államfő az államelnöki hivatal honlapján vasárnap interjú formájában közzétett közleményben fejtette ki álláspontját a Cotroceni-palota tekintélyét alapjában megrengető történetről.

Rostás Szabolcs

2014. június 22., 19:342014. június 22., 19:34

Băsescu leszögezte: soha nem kapott pénzt vagy egyéb javakat a Bercea Mondialként elhíresült, jelenleg emberölési kísérlet miatt börtönbüntetését töltő Sandu Angheltől vagy utóbbi nevében valakitől. „Soha nem beszéltem a testvéremmel az Anghel-dossziéról. Mindenkit biztosíthatok afelől, hogy nem létezik olyan rendőr, ügyész vagy bíró, aki azt állíthatná, hogy személyesen vagy közvetítők révén közbenjártam volna ennek vagy bármely más bűnvádi eljárásnak az ügyében” – jelentette ki az államfő.

Megismételte, tavaly Mircea Băsescu közölte vele, hogy megzsarolták, mire azt tanácsolta az öccsének, tegyen ügyészségi feljelentést. Az elnök állítása szerint a sajtóból szerzett tudomást arról, hogy testvére évekkel ezelőtt megkeresztelte az alvilági figura egyik hozzátartozóját. „A keresztelő után mit tehettem volna már? Nagykorú. Ha előbb értesülök, figyelmeztettem volna, hogy ne keveredjen ebbe a társaságba” – állapította meg az államelnök.

Mircea Băsescut pénteken este befolyással üzérkedés gyanújával helyezte harmincnapos előzetes letartóztatásba a bukaresti törvényszék. A korrupcióellenes ügyészség (DNA) szerint az államfő öccse 2011 és 2012 között – Marian Căpăţînă közvetítő révén – 250 ezer euró kenőpénzt fogadott el Sandu Angheltől, akinek állítólag megígérte, hogy közbenjár testvére révén az akkor előzetes letartóztatásban lévő Anghel kiszabadításáért.

Az Antena3 hírtelevízió által nyilvánosságra hozott rejtett kamerás videofelvételen Anghel fia elmondja, hogy 350 ezer eurót, majd 250 ezer eurót juttatott el Mircea Băsescunak, akinek szemrehányást is tett, hogy még mindig nem beszélt az államfővel. Az államelnök öccse kijelentette a felvétel szerint, hogy a két összeg közül csak az egyik jutott el hozzá.

Victor Ponta miniszterelnök a hétvégén újfent Băsescu lemondását kérte a történtek nyomán. Călin Popescu-Tăriceanu, a szenátus elnöke ugyanakkor felkérte a Román Hírszerző Szolgálatot (SRI) és a közméltóságok védelmét ellátó őrezredet (SPP), állítson össze jelentést a parlamentnek arról, hogy tájékoztatták-e az államfőt Anghel törvénybe ütköző cselekedeteiről.

Vasárnap egyébként Doina Băsescu, Mircea Băsescu felesége bocsánatot kért sógornőjétől a történtek miatt, és sajnálkozását fejezte ki, hogy férjével „nem tudtak felemelkedni az államelnöki hivatal megkövetelte ranghoz és méltósághoz”.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
Hirdetés
Hirdetés