Hirdetés

Előre hozott választás vagy szakértői kormány jöhet

A parlamenti pártok előre hozott választásokat vagy szakértői kormányt javasoltak, de nem akarnak politikusokból álló kormányt, és senki sem nevezett meg kormányfőjelöltet – összegezte Klaus Johannis államfő a parlamenti pártokkal lezajlott egyeztetések első fordulójának tapasztalatait pénteken.

MTI

2015. november 06., 19:502015. november 06., 19:50

Az elnök azt mondta: a pártok vezetői megértették, hogy többről van szó, mint egyszerű kormányváltásról, mert az utcákon tüntető emberek sokkal mélyebb reformot, az egész politikustársadalom megtisztulását követelik. Kifejtette: a tüntetők a politikához való hozzáállás változását akarják, tisztességet, komolyságot, megoldásokat és átláthatóságot.

A konzultációsorozat ezért jövő héten is folytatódni fog egy mindenki által elfogadható minimális kormányprogram felvázolása érdekében. Az államfő üdvözölte, hogy a pártok nyitottságot tanúsítottak a társadalom által elvárt megoldásokkal szemben.

Klaus Johannis – a román kormányalakítások törtétében először – a parlamenti pártokon kívül a civil társadalom és az utcán tüntetők képviselőivel is egyeztetni akart, mielőtt megnevezi miniszterelnök-jelöltjét. Az elnök pénteken a civil szféra húsz küldöttével is tanácskozott, akik korrupt politikusok nélküli, feddhetetlen, szakmai érdemek alapján kinevezett kormányt kértek tőle.

A civilek a politikustársadalom megtisztítását, a törvényhozói kiváltságok eltörlését szorgalmazták, valamint azt, hogy a parlament ne akadályozza többé a tagjai ellen kezdeményezett bűnvádi eljárásokat. Igénylistájukon vezető helyen szerepel a politika kivonulása a közigazgatásból, az állami intézmények demilitarizálása, valamint a hivatalok vezetőinek szakmai és nem politikai érdemek szerinti szelekciója.

A civil szervezetek képviselői az államfővel folytatott párbeszéd rendszeresítését és intézményes keretbe foglalását kérték.

Az elnök egyetértett azzal, hogy a politikustársadalom eljátszotta hitelét, ugyanakkor arra figyelmeztette beszélgetőpartnereit, hogy „nem elég az utcán kiabálni”, a jogos bírálatokat megfogalmazók politikai szerepvállalására, aktivizálódására van szükség.

Victor Ponta eddigi kormányfő szerdán mondott le hivataláról a múlt heti bukaresti tűzvész miatt indult nagyszabású tüntetéssorozatra hivatkozva. Bukarestben és az ország nagyvárosaiban kedden kezdődött tüntetéssorozat, amelynek résztvevői a közélet megtisztulását, a kompromittálódott politikusok eltávolítását, a korrupció megfékezését követelik.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
2026. november 03., kedd

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett

Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett
Hirdetés
Hirdetés