Hirdetés

Elnapolták a vizsgát, de a tanárok tiltakozását is

•  Fotó: Mediafax

Fotó: Mediafax

Csütörtökre halasztotta az egységes félévi dolgozatok időpontját az Oktatási Minisztérium a pedagógus-szakszervezetek országos sztrájjkal való fenyegetőzését követően. A vizsgák időpontjának áthelyezését követően az oktatók érdekvédelmi szervezetei is bejelentették: elhalasztják az országos tiltakozó akciójuk. A tanügyi szakszervezetek és a kormány hétfői egyeztetései eredménytelenül zárultak, így korábban bizonyosnak látszott, hogy a keddi országos román nyelv és irodalom felmérőket bojkottálják a tanárok.

Balogh Levente

2009. május 04., 16:352009. május 04., 16:35

A tárgyalásokat megelőzően Constantin Ciosu, az Oktatási Szakszervezetek Országos Szövetségének (FEN) főtitkára leszögezte, a szakszervezetek nem engednek azon követelésükből, hogy az oktatásra szánt költségvetési összeg a hazai összterméknek legalább 6 százaléka legyen. Kijelentette, a sztrájkot megtartják, mivel a hétfői egyeztetésen Gheorghe Pogea pénzügyminiszter semmilyen konkrétummal nem szolgált.

„Pogea miniszter egy igen jó közgazdasági előadást tartott Románia jelenlegi helyzetéről, de semmilyen konkrét ígéretet nem tett. Nem beszélt bércsökkentésről, ám az esetleges emelést csupán 2010-től, a közalkalmazottak egységes bérezését rögzítő jogszabály életbe lépésének időpontjától valószínűsítette” – közölte a tárgyalások után Ciosu.

A miniszter szerint a béremelésre vonatkozó, tavaly megszavazott törvény életbe léptetése csupán akkor lehetséges, ha a gazdasági körülmények ezt megengedik. Ciosu azt sem kívánta kommentálni, hogy a szülők szervezetének vezetősége közölte: amennyiben a tanárok bojkottálják a román vizsgát, beperelik a szakszervezeteket.

„Nincs más megoldás, mint a bojkott. A kormánnyal zajló egyeztetések folytatását követeljük, akár államfői részvétellel, korábban ugyanis eredményes volt a hasonló jellegű közvetítés” – hangsúlyozta Ciosu.

Szolidarizál az Alfa Kartell
Az Alfa Kartell szakszervezeti tömörülés hétfőn bejelentette: tagjai kedden a tanárok iránti szolidaritás jeleként szintén sztrájkba lépnek, emellett a hónap folyamán számos utcai akciót szerveznek, többek között nagygyűlést és felvonulást tartanak a kormánypalota előtt. Az akció célja a hivatalos indoklás szerint a kaotikus kormányzás elleni tiltakozás, mivel a kormány nem mutat kellő mértékű elkötelezettséget a gazdasági és pénzügyi válság elleni küzdelemre, illetve a méltányos munkakörülmények és bérek biztosítására.

Simion Hăncescu, a Szabad Tanügyi Szakszervezetek Szövetségének (FSLI) alelnöke szintén kijelentette, a keddi sztrájkot megtartják a tanárok, ám a május 13-ra és 21-re tervezett munkabeszüntetés elhalasztásáról még lehet szó. A tanügyi érdekképviseletek egyúttal leszögezték: ha a szaktárca elhalasztaná a felmérőket, azzal a sztrájk időpontját is halasztaná egyben, mivel az oktatók azon a napon sztrájkolnak majd, amelyre a minisztérium kitűzi a vizsgák időpontját.

Liviu Pop, az FSLI szakszervezet főtitkára az Ecaterina Andronescu oktatási és Gheorghe Pogea pénzügyminiszterrel folytatott tárgyalások kapcsán leszögezte: a tanárok megtartják a keddi felmérő dolgozat idejére meghirdetett munkabeszüntetést, a kormány ugyanis olyan ajánlattal állt elő, amelyet az érdekképviseletek nem tudnak elfogadni, mivel nem tartalmaz konkrét, összegekre vagy időpontokra való utalásokat.

Gheorghe Pogea pénzügyminiszter a tárgyalások után nem nyilatkozott a sajtónak.

A tanárok sztrájkja összesen mintegy 420 ezer hatodikos és nyolcadikos diákot érint, és amennyiben elhúzódik, az idén végző nyolcadikosok nem vehetnek részt a gimnáziumi felvételin.

Gheorghe Flutur, a Demokrata-Liberális Párt alelnöke közölte, a kormány álláspontja szerint még nem merült ki minden lehetőség a tárgyalások folytatására, és a kabinet az érintettek bevonásával olyan megoldást keres, amely a tanárok számára is megfelel, de a költségvetést is a már megszavazott formában hagyja.Mint arról beszámoltunk, a pedagógus szakszervezetek annak nyomán hirdettek bojkottot a dolgozatírások napjára, hogy a kormány a közalkalmazotti – így a pedagógusi – bérek befagyasztásáról döntött, annak ellenére, hogy korábban, a tavalyi választási kampányban ötven százalékos béremelést ígért a tanároknak, ráadásul mintegy 800 millió lejjel megkurtította a tanügyi költségvetést.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 18., hétfő

Kelemen: többséggel rendelkező, politikai jellegű koalíció kell, nem megoldás az előrehozott választás

Az RMDSZ azt szeretné, ha helyreállna a korábbi kormánykoalíció – jelentette ki Kelemen Hunor elnöke hétfőn, miután egyeztetett a kormányalakítási lehetőségekről Nicusor Dan államfővel.

Kelemen: többséggel rendelkező, politikai jellegű koalíció kell, nem megoldás az előrehozott választás
Hirdetés
2026. május 18., hétfő

Fritz szerint ha a PSD kormányra kerül, az USR ellenzékbe vonul

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) ellenzékbe vonul, ha a kormányból kilépett, majd azt megbuktató Szociáldemokrata Párt (PSD) ismét kormányra kerül – jelentette ki Dominic Fritz, a párt elnöke.

Fritz szerint ha a PSD kormányra kerül, az USR ellenzékbe vonul
2026. május 18., hétfő

Bolojan: a PNL semmilyen kormányt nem támogat, amiben részt vesz a PSD, a nagykoalíció rossz ötlet

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) nem támogat és nem vesz részt olyan kormányban, amelyben a Szociáldemokrata Párt (PSD) is ott van, függetlenül attól, hogy azt technokrata miniszterelnök vezeti vagy sem – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.

Bolojan: a PNL semmilyen kormányt nem támogat, amiben részt vesz a PSD, a nagykoalíció rossz ötlet
2026. május 18., hétfő

Simion kormányalakítási megbízást kért Nicușor Dantól az AUR számára

Kormányalakítási megbízást kért George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke Nicușor Dan államfőtől az elnökkel a kormányalakításról folytatott hétfői egyeztetésen.

Simion kormányalakítási megbízást kért Nicușor Dantól az AUR számára
Hirdetés
2026. május 18., hétfő

Pesszimista, a megélhetését félti és nemigen bízik senkiben a romániai lakosság

Az infláció és a megélhetési költségek jelentik a lakosság legfőbb aggodalmát, a társadalomban pedig a bizalmatlanság és a pesszimizmus uralkodik Románia jövőjét illetően, a politikai instabilitás pedig az egyik legfontosabb téma a közvélemény körében.

Pesszimista, a megélhetését félti és nemigen bízik senkiben a romániai lakosság
2026. május 18., hétfő

Grindeanu: csak az Európa-barát pártokkal vagyunk hajlandóak együttműködni, de Bolojan nem kell

A Szociáldemokrata Párt (PSD) nem fogad el olyan kormányt, amelyet Ilie Bolojan vezet, és kizár bármiféle együttműködés a Nyugat-barát pártokon kívüli erőkkel – jelentette ki Sorin Grindeanu.

Grindeanu: csak az Európa-barát pártokkal vagyunk hajlandóak együttműködni, de Bolojan nem kell
2026. május 18., hétfő

Elnöki egyeztetések: előfordulhat, hogy Nicușor Dan ismét Bolojant kéri fel kormányalakításra?

Mint ismeretes, Nicușor Dan államfő hétfőre hívta egyeztetésre a parlamenti pártokat, miután a kormányból kilépett PSD a szélsőjobboldali AUR támogatásával megbuktatta a liberális párti (PNL) Ilie Bolojan vezette kormányt.

Elnöki egyeztetések: előfordulhat, hogy Nicușor Dan ismét Bolojant kéri fel kormányalakításra?
Hirdetés
2026. május 17., vasárnap

Előre hozott választást akar a románok többsége

A romániai szavazók többsége szerint előre hozott választásokra van szükség, és ha a jövő vasárnap parlamenti választásokat tartanának, az AUR végezne az első helyen, megelőzve a PSD-t, a PNL-t, az USR-t és az RMDSZ-t.

Előre hozott választást akar a románok többsége
2026. május 17., vasárnap

Nicușor Dan kijelölheti az új kormányfőt: Nyugat-barát többséget vár az államfő

Nicușor Dan államfő hétfőn a Cotroceni-palotában konzultál a parlamenti pártokkal az új kormány megalakításáról.

Nicușor Dan kijelölheti az új kormányfőt: Nyugat-barát többséget vár az államfő
2026. május 17., vasárnap

Jelentősen drágulhat a romániai úthasználati díj (rovinieta) júliustól

A Közlekedési Minisztérium társadalmi vitára bocsátott egy rendelettervezetet a járműkategóriák és a 2026. július 1-jétől alkalmazandó úthasználati díjak (rovinieta) jóváhagyásáról, amely az EURO környezetvédelmi besorolást is figyelembe veszi.

Jelentősen drágulhat a romániai úthasználati díj (rovinieta) júliustól
Hirdetés
Hirdetés