Az EBESZ által a diszkrimináció elleni harc témájában megrendezett konferencia előtt számos, az emberi jogok védelméért küzdő civil szervezet képviselői találkoztak Bukarestben, hogy megvitassák az általuk az elmúlt időszakban a rasszizmus és a kirekesztés témájában készített jelentéseket és ajánlásokat. Az amerikai Human Rights First szervezet jelentését is ezen találkozón hozták nyilvánosságra.
A 2006-os évre vonatkozó jelentés az EBESZ 56 tagországában tapasztalt helyzetet elemzi. Előszavában leszögezi, hogy a kormányoknak mindent meg kell tenniük az erőszakos kirekesztés ellen, és azt ajánlja, hogy szigorítsák az ilyen jellegű megnyilvánulásokkal szembeni törvényeket. Egyúttal arra is felszólítja a tagállamokat, hogy dolgozzanak ki egy, a hivatalos megfigyelést és adatgyűjtést lehetővé tevő rendszert.
A dokumentumból kitűnik: az EBESZ harmincnál is több tagállama szigorította a diszkriminációval és a rasszizmussal szembeni jogszabályait, a legutóbbi ilyen módosításokat Horvátországban és Lettországban hajtották végre. Ugyanakkor azon országok között, amelyek nem tesznek különbséget az intolerancián és diszkrimináción alapuló bűncselekmények és az egyéb jellegű törvényszegések között, megemlítik Romániát, Magyarországot, Bulgáriát, Ciprust, Észtországot, Írországot, de Németországot és a Vatikánt is. A szervezet ajánlásai között megfogalmazta a gyűlölet motiválta bűncselekmények (hate crimes) tényálladékának bevezetését és a külön erre a bűncselekménytípusra vonatkozó büntető jogszabályok elfogadásának szükségességét.
Egy 13 éves fiú meghalt pénteken a Máramaros megyei Mosóbánya (Băița de Sub Codru) település iskolájának udvarán – tájékoztatott péntek este a megyei rendőrség szóvivője.
Az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében már nem finanszírozható kórházi beruházásokat az Európai Unió 2021-2027 közötti egészségügyi programjának alapjaiból fogják finanszírozni – jelentette be pénteken Ilie Bolojan.
A helyi közigazgatásban működő reprezentatív szakszervezeti szövetségek képviselői szeptember 15-én, hétfőn a fővárosban tüntetnek a kormány által bejelentett létszámcsökkentési intézkedések ellen.
Nem aranyat tartalmaznak a képviselőházi névjegykártyák, csak aranyfóliát – pontosítottak a román parlament alsóházának illetékesei pénteken, miután Radu Mihaiu, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselője ezzel ellentétes utalásokat tett.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter kijelentette, hogy soha nem fogja elfogadni az oltások kötelezővé tételét. Véleménye szerint az embereknek joguk van választani, de ezt „teljes körű tájékoztatás alapján” kell megtenniük.
Hat kést találtak egy moldovai állampolgárságú nőnél, aki egy, a román parlamentben megtartott rendezvényen akart részt venni.
Aranyfóliát is felhasználnak a román parlamentben a képviselők névjegykártyáinak elkészítéséhez, emiatt azok a piaci ár sokszorosába kerülnek – derült ki a napokban.
Továbbra is növekszik a George Simion vezette Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) népszerűsége az INSCOP Research által 2025. szeptember 1. és 9. között végzett közvélemény-kutatás adatai szerint.
Nicușor Dan államfő szerda este kijelentette, egyáltalán nem elégedett az oktatás helyzetével, és ígéretet tett a tanügyi szakszervezetek vezetőinek, hogy a tanévkezdés után két hónappal kiértékelik a helyzetet a számadatok alapján.
A vidéki infrastrukturális beruházásokat támogató Anghel Saligny program kisebb módosításáról tárgyaltak a bukaresti kormánykoalíció pártjai szerda esti egyeztetésükön, amelyen a Szociáldemokrata Párt (PSD) ismét a kormányból való kilépéssel fenyegetőzött.