2010. augusztus 23., 13:562010. augusztus 23., 13:56
Az egy héttel korábban a giuleşti-i szülészet intenzív osztályán kitört tűz miatt elhunyt öt újszülött emlékére gyertyákat, virágcsokrokat és plüssjátékokat helyeztek el az emberek a kórház bejárata előtt. Ismeretlen személyek azonban ellopták a játékok egy részét, különösen az új plüssfigurákat, amelyeken még a bolti címke is rajta volt – írta az Adevărul című napilap.
A lap szemtanúkra hivatkozva arról számolt be, hogy jól öltözött személyek ölszámra vitték el a plüssjátékokat a szülészet lépcsőjéről. Az egyik szemtanú szerint egy férfi egy tubus fogkrémet helyezett el a lépcsőn, majd ugyanazzal a mozdulattal több plüssmacit kapott fel és távozott.
A giuleşti-i szülészet intenzív osztályán a múlt hétfőn tört ki tűz egy nem szakszerűen beüzemelt légkondicionáló berendezés miatt. Három csecsemő a helyszínen meghalt, két újszülött egy, illetve két nap múlva halt bele sérüléseibe. Hat csecsemőt továbbra is kórházban ápolnak égési sérülésekkel, állapotuk súlyos, de stabil.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).