Hirdetés

Ellenzéki tervezet az illeték ellen

Varujan Vosganian szerint a regisztrációs adó eltörlése elriaszthatja a Fordot és a Renault-t A regisztrációs adó eltörléséről szóló törvénytervezetet nyújtott be a szenátusban csütörtökön a Szociáldemokrata Párt (PSD). A tervezet benyújtásakor Şerban Nicolae szenátor arra szólította fel a kormányt, találjon más utat a környezetszennyezés visszaszorítására. A PSD tervezete ugyanakkor nem tartalmazza azok kárpótlását, akik már befizették az illetéket.

Balogh Levente

Balogh Levente

2008. február 15., 00:002008. február 15., 00:00

Közben egy csütörtöki találkozón, amelyen különböző civil szervezetek képviselőivel vitatta meg a gépjárművek regisztrációs adójának kérdését, Călin Popescu-Tăriceanu miniszterelnök úgy vélte: a környezetszennyézési díjról helytelenül folyamatosan úgy beszélnek, mintha azt azért találták volna ki, hogy többletbevételhez juttassák a költségvetést, ennek nyomán pedig már olyan kampány indult be, amely szinte polgári engedetlenségre buzdít. „Amit még súlyosabbnak tartok, az az, hogy a kampány már túlhaladta a normális párbeszéd kereteit, amelyben bármikor kifejthetők a bírálatok – mert úgy vélem, a sajtó feladata ez lenne –, és erőszakos, polgári engedetlenségre buzdító kampányba csapott át, ami véleményem szerint már túllépi a racionalitás határait” – fogalmazott a kormányfő. Călin Popescu-Tăriceanu rámutatott: szemben azzal a „szűklátókörű” megközelítéssel, ahogyan a média tálalta a kérdést, az illeték célja nem csupán az, hogy többletbevételt biztosítson a költségvetés számára.
Varujan Vosganian gazdasági és pénzügyminiszter a téma kapcsán azon nézetének adott hangot, hogy a regisztrációs díj eltörlése esetén az amerikai Ford autóipari óriás nem fektet be több pénzt a craiovai Daewoo-gyár fellendítésébe, és annak a veszélye is fennáll, hogy a francia Renault keletebbre telepíti a mioveni-i Dacia-üzem gyártókapacitásának zömét. „Reményeim szerint hamarosan véglegesül az illetéket szabályozó kormányrendelet szövege, és a képviselőház leszavazza a regisztrációs illeték eltörlése érdekében benyújtott egyszerű indítványt” – mondta a miniszter. Vosganian szerint az EU-csatlakozás előtt az új autók értékének húsz százalékát is elérte az illetékek szintje, ám az mára 3-4 százalékra csökkent, a kormány célja pedig az, hogy megakadályozza, hogy az országot elárasszák a használt gépkocsik.
Mint arról beszámoltunk, az eredetileg a külföldi használt gépkocsik behozatalának visszaszorítása céljából bevezetett regisztrációs adó miatt az Európai Bizottság számos kifogást emelt, sőt szabálysértési eljárást is kilátásba helyezett az ország ellen, ezért azt oly módon alakították át, hogy az új járművekért többet kell fizetni, mint a régiekért, az illetéket pedig átkeresztelték környezetvédelmi illetékre. A döntés heves tiltakozást váltott ki, és a PSD törvénytervezetét megelőzően a Demokrata-Liberális Párt egyszerű indítványt nyújtott be a törvényhozásban az adónem eltörléséért.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés