
Fotó: Mediafax
Az 1000 nap káosz – a jobboldali kormányzás vége című dokumentumban a baloldali alakulat úgy fogalmaz, három évvel a narancs színű koalíció hatalomra jutása, és hat hónappal a második Tăriceanu-kormány beiktatása után lelkiismereti választás előtt áll a parlament. „Vagy szavazás útján leváltjuk a jelenlegi, hozzá nem értő kormányt, és utat nyitunk egy új összetételű kormány megalakulása előtt, amely megfelel Románia szükségleteinek, és amely átlátható parlamenti többséggel rendelkezik, vagy felelőtlenül és Románia fejlődésének szempontjából súlyos következményeket eredményező módon olyan európaiatlan társadalmi modell kialakítását segítjük elő, amely mélységesen megosztott és polarizált” – áll az indítványban. A szociáldemokraták szerint a kormány leváltása azért szükséges, mert háromévnyi, sorozatos politikai konfliktus után helyre kell állítani az ország stabilitását. A dokumentumban felhívják a figyelmet több társadalmi csoport – így a nyugdíjasok, a mezőgazdászok, a tanárok és az orvosok – nehéz helyzetére. „Hétévnyi gazdasági növekedés után az alacsony jövedelmű családok saját háztartásukban nem tapasztalják a jólétet” – szögezik le. Az indítvány fölrója, hogy miközben több pénz van az államkasszában, nincs kiegyensúlyozott és koherens elosztási politika, ami a jövedelmek és a fogyasztás polarizálódásához vezetett. Emellett bírálja a kormányt, amiért „0 százalékban sikerült hozzájutni az európai forrásokhoz, és 0 kilométer autópálya épült”. Az indítvány szerzői egyúttal felelőssé teszik a kormányt az ország kettészakadásáért. Mint fogalmaznak, az egyik oldalon a lakosság elsöprő többsége áll, a másik oldalon pedig az a 200 ezer gazdag, akik „megvásárolhatják az igazságszolgáltatást, az egészségügyi ellátást, az oktatást, valamint a kultúrát.”
Călin Popescu-Tăriceanu miniszterelnök nem kívánta kommentálni az indítványban megfogalmazottakat. Mircea Geoană PSD-elnök bejelentette: október 3-án az indítvány parlamenti vitáján minden szociáldemokrata képviselő jelen lesz az ülésen, és megszavazza a dokumentumot. Dan Motreanu liberális párti képviselő szerint az indítvány elbukik, mivel a Demokrata Párt (PD) honatyái nem szavaznak meg egy olyan dokumentumot, amely a saját volt minisztereiket is bírálja. Cristian Rădulescu, a demokrata Párt képviselőházi frakcióvezetője szerint az indítvány csupán arra jelent esélyt, hogy a második Tăriceanu-kormány leváltásával véget vessenek a politikai válságnak, pártjának ugyanakkor a PSD-jétől eltérő panaszai vannak a kabinetre. Mint kifejtette, többek között azt róják föl a kormánynak, hogy ígéretei ellenére nem a D. A.-koalíció programja alapján kormányoz. Markó Béla RMDSZ-elnök nem kívánt jóslatokba bocsátkozni az indítvány sorsával kapcsolatosan, ugyanakkor közölte, információi szerint mind a PD, mind a Liberális Demokrata Párt támogatni fogja azt. Az indítványt ugyanakkor épp a PSD-n belülről érte az egyik leghevesebb bírálat. Radu Podgoreanu képviselő nyílt levélben rója föl a pártelnök önhatalmúlag hozott döntéseit, és úgy véli, a párt nem készült föl kellőképpen a kormányváltásra. A jelenlegi erőviszonyok szerint ugyanis fennáll a lehetősége, hogy az indítvány nyomán a jelenlegi jobboldali kormányt egy másik jobboldali kabinet váltja majd.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).