
Fotó: Mediafax
2009. december 11., 10:362009. december 11., 10:36
A választás megóvásához a PSD benyújtotta bizonyítékokat a következő üléseken vizsgálják ki. Mint ismeretes, a szociáldemokraták szerint a PDL többek között a külföldi voksokat csalta el a jelenlegi államfő javára, Traian Băsescu ugyanis az országon kívüli szavazatokkal maradhat államfő a hivatalos adatok szerint.
Bár Crin Antonescu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke még szerdán leszögezte: mindaddig nem bocsátkoznak koalíciós tárgyalásba, amíg az alkotmánybíróság el nem bírálja a Szociáldemokrata Párt (PSD) óvását, amelyben csalásra hivatkozva a Traian Băsescu győzelmével végződött elnökválasztás második fordulójának megismétlését kérik, Emil Boc ügyvivő kormányfő, a Demokrata-Liberális Párt (PDL) elnöke közölte: az írásos megkeresést követően telefonon is a koalícióról szóló egyeztetésre hívta a liberális pártelnököt.
A PNL vezetése ugyanakkor egyhangúlag arra az álláspontra helyezkedett, hogy az alkotmánybírósági ítéletig nem tárgyalnak, illetve hogy a PNL legfeljebb akkor kezdene tárgyalásokba a PDL-vel, ha a jövendő kormányban a liberálisok adnák a kormányfőt.
Erről döntött a PNL megyei elnökökkel kibővített országos elnöksége is, amely szerdán este bizalmat szavazott Antonescunak, és nyilatkozatot fogadott el, amelyben leszögezik: a PNL nem vesz részt semmilyen, Băsescunak alárendelt „bábkormányban”, ami gyakorlatilag annyit jelent, hogy maguknak követelik a kormányfői tisztséget.
A PDL ugyanakkor ezt túl nagy árnak tartja. Constantin Igaş, a PDL szenátusi frakciójának vezetője csütörtökön leszögezte: bár szeretnének szoros partneri kapcsolatot kiépíteni a PNL-vel, a miniszterelnöki tisztség átengedése már túl sok. Úgy vélte: ha Antonescu valóban meg szerette volna kapni a miniszterelnöki tisztséget, akkor az első fordulót követően Băsescu mellé kellett volna állnia, azzal pedig, hogy a hivatalos eredmény szerint vesztes Mircea Geoană mellé állt, igencsak távol került ettől a lehetőségtől.
Gheorghe Flutur, a PDL liberálisoktól „átigazolt” alelnöke szerint egyébként a PNL-n belül egyre többen vallanak az elnökétől eltérő nézőpontot, és szeretnének kormányra lépni a demokrata-liberálisokkal. Ezzel szemben Ludovic Orban, a PNL alelnöke közölte, a szerda esti vezetőségi ülésen csupán öt-hat megyei elnök nyilatkozott úgy, hogy tárgyalni kellene a kormányszereplésről, az elsöprő többség amellett tette le a garast, hogy semmilyen kompromiszszumot ne kössenek Băsescuval és pártjával, a PDL-vel. Az esetleges tárgyalásokról kijelentette, a PDL-től nem kérnek semmit, mivel az olyan lenne, mintha egy intézménnyel folytatott egyeztetések során „egy egyszerű alkalmazottól” kérnének bármit is.
Ezzel arra utalt, hogy álláspontjuk szerint a pártot a hivatalosan párton kívüli Băsescu irányítja. Annak esélyéről, hogy a PNL megkaphatja-e a kormányfői tisztséget, azt mondta: nem hinné, hogy ha megerősítik az államfői tisztségben, Băsescu hajlandó lesz bárkivel is megosztani a hatalmat. Az RMDSZ – amelyet a PDL szintén szeretne a kormányba csábítani – csütörtökön Bukarestbe hívta össze a Területi Elnökök Konzultatív Tanácsát (TEKT), hogy kielemezzék az elnökválasztás után kialakult helyzetet.
Markó Béla RMDSZ-elnök azt nyilatkozta: a szövetség hajlandó kormányra lépni, nem csupán a PSD és a PNL, de a PDL és a PNL társaságában is, de csak akkor, ha meglesznek a feltételek egy stabil többség kialakításához és egy életképes válságkezelő program is rendelkezésre áll. A kisebbségi kormányt vészmegoldásnak nevezte, és a nemzeti egységkormányt sem tartja jó ötletnek. A szövetség szintén az alkotmánybíróság döntésére vár.
Markó közölte, egyeztetett Mircea Geoanával, melyek a PSD–PNL–RMDSZ-együttműködés perspektívái annak nyomán, hogy a szövetség kormányfőjelöltje, Klaus Johannis visszalépett, ugyanakkor hozzátette: a szövetség nem kapott a kormányszereplésre való közvetlen felkérést a PDL-től. Eközben Korodi Attila, a szövetség parlamenti képviselője csütörtökön egy sepsiszentgyörgyi konferencián arról beszélt: az RMDSZ a liberálisok oldalán részt kíván venni egy stabil kormányban, ehhez azonban a liberálisoknak világos álláspontot kell kialakítaniuk.
Leszögezte: az RMDSZ az esetleges alkuk során minden egyes alkalommal a magyarság arányos képviseletét követeli majd a helyi és megyei intézményekben. Kijelentette: az RMDSZ olyan kormány részese kíván lenni, amely garantálja a folyamatos megújulást, a közigazgatás és a kormányzat reformját.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).