Hirdetés

Elkaszálta az alkotmánybíróság a Nagy Testvér-törvényt

Teljes egészében alkotmányellenes az információbiztonsági törvény – döntött szerdán az alkotmánybíróság. 

Balogh Levente

2015. január 21., 15:212015. január 21., 15:21

A taláros testület szavazattöbbséggel határozott arról, a Nagy Testvér-törvénynek nevezett jogszabály ellentétes az alaptörvénnyel. Az elutasítás egyik oka, hogy a jogszabályt nem hagyta jóvá a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT).

A parlament által decemberben elfogadott információbiztonsági törvény ellen – a civil szervezetek tiltakozása nyomán – az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) óvást emelt az alkotmánybíróságon.
A civilek elsősorban amiatt aggódtak, hogy a törvény alapján a titkosszolgálatok bárkinek a számítógépes adatait ellenőrizhetik.

Alina Gorghiu, a PNL társelnöke a szerdai ítélethirdetést követően leszögezte: a megfigyelésekhez minden egyes alkalommal előzetes bírósi jóváhagyás szükséges.

Mint ismeretes, a másik két korábban hatályba lépett megfigyelési törvényt – a mobilszolgáltatókat érintő adatmegőrzési, illetve a feltöltőkártyák névtelenségét eltörlő jogszabályt, amelynek nyomán csakis a személyi adatok megadásával lehetett volna ilyen kártyát vásárolni – tavaly alaptörvénybe ütközőnek minősítette a román alkotmánybíróság.

A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) még vasárnap közleményben próbálta védeni a most elkaszált jogszabályt. Úgy vélte, a törvény, amelyre a SRI szerint az országnak és szövetségeseinek a számítógépes rendszerek elleni támadások kivédése érdekében van szüksége, nem sérti a magánélethez való alapvető emberi jogot.

A SRI közleménye szerint alaptalan a civilek azon aggálya, hogy a törvény alapján a titkosszolgálatok bárkinek a számítógépes adatait ellenőrizhetik. Ilyesmihez továbbra is bírói felhatalmazás kell: a törvény csak az internetszolgáltatókat és rendszerüzemeltetőket kötelezi arra, hogy a nyomozók rendelkezésére bocsássanak adatokat, de kizárólag a forgalomról, nem pedig a tartalomról – áll a hírszerzés közleményében.

Ha a kibernetikai veszély elhárítása során szükségessé válik egy konkrét gyanúsított számítógépének, táblagépének, vagy telefonjának átvizsgálása, ami valóban korlátozná az illető emberi jogait, a hatóságok azt csak bírói jóváhagyás alapján tehetik meg - tudatta a SRI.
Mint ismeretes, az információbiztonsági törvények elfogadását a múlt héten Bukarestbe látogató Victoria Nuland amerikai külügyi államtitkár-helyettes is sürgette.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
Hirdetés
Hirdetés