2009. május 06., 18:112009. május 06., 18:11
A bukaresti România Liberă újságírói a lelkészi hivatás iránti érdeklődés ürügyén inkognitóban kapcsolatba léptek a főpappal, akiről kiderült, kenőpénzért bárkinek hajlandó elősegíteni teológiai vagy papi előmenetelét. Teodosie érsek rövid idő alatt elintézte, hogy a napilap egyik riporterét felvegyék a kikötőváros Ovidius egyeteme teológiai fakultására, noha a felvételi vizsgák tavaly ősszel lezárultak. Ennek érdekében a felsőoktatási intézmény dékáni tisztségét is ellátó egyházfő különböző belső iratok meghamisítására utasította az egyetem munkatársait.
Az újságírók rejtett kamerával rögzítették az ortodox főpappal, valamint annak titkárával folytatott beszélgetéseket, sőt azt is, hogy a szolgáltatás ellenében 3000 euróban állapodtak meg, amelyből 850-et át is adtak Teodosiénak. Az oknyomozó munka alapján a konstancai ügyészség az egyetem egyik irodavezetője ellen is eljárást indított, aki száz eurót és egy üveg whiskyt kapott a „papnövendék” felvételéért; a nyomozó hatóság tegnap arra kérte a patriarkátust: pontosítsa, hogy Teodosie a klérus tagja-e, ebben az esetben ugyanis a főügyészség illetékes eljárni.
Az 54 éves, 2002-ben Románia csillagával kitüntetett érsek – polgári nevén Teodosie Petrescu – korábban bevallotta, hogy együttműködött a Szekuritátéval. A Szent szinódus tagja ügyében egyháza is kivizsgálást indított, és a belső szabályzat szerint megfoszthatják palástjogától.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).