
Elmarasztalta kedden az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) Romániát, amiért elutasítja az azonos nemű párok kapcsolatának polgári jogi elismerését.
2023. május 23., 15:562023. május 23., 15:56
2023. május 23., 16:052023. május 23., 16:05
A Buhuceanu és mások kontra Románia ügyben hozott határozatában a strasbourgi székhelyű nemzetközi igazságszolgáltatási intézmény hétfős bírói testülete öt szavazattal kettő ellenében megállapította, hogy a román állam megsértette az Emberi Jogok Európai Egyezményének 8. cikkét.
Összesen huszonegy azonos nemű pár panaszolta be 2019-ben és 2020-ban a román államot az Emberi Jogok Európai Bíróságán, amiért a hatóságok elutasították az élettársi kapcsolatuk bejegyzését a polgári törvénykönyv tiltására hivatkozva. A panaszosok arra hivatkoztak, hogy így számos olyan jogtól megfosztották őket, amelyeket a romániai törvények a házaspárok számára biztosítanak.
Az EJEB megállapította, hogy
A kormánynak az azonos neműek házasságával kapcsolatos érvei közül egyik sem írhatja felül a panaszosoknak a kapcsolatuk elismeréséhez fűződő érdekét – olvasható a határozatban.
Az EJEB azt is hangsúlyozta, hogy
A bejelentést kommentálva az ACCEPT egyesület történelminek nevezte az ítéletet, és úgy véli: Romániának „el kell ismernie és védenie kell az azonos nemű párok alkotta családokat”.
Hasonlóan vélekedik Asztalos Csaba, az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) elnöke is.
Asztalos az ítélet kapcsán a HotNews-nak úgy nyilatkozott: az nem jelent meglepetést, Romániának pedig a bejegyzett élettársi kapcsolatra vonatkozó jogszabályt kell elfogadnia, bár nem bízik abban, hogy a pártok ezt választási év közeledtével felvállalnák.
– hangsúlyozta. Hozzátette, az ítélet nem rendelkezik arról, hogy az azonos nemű párok gyerekeket is örökbe fogadhassanak.
Mint megjegyezte, az ítélet ellen Románia három hónapon belül fellebbezést nyújthat be a bíróság Nagykamarájánál, de az esélyei a győzelemre nem túl jók, mivel
Arra is emlékeztetett, hogy a román alkotmánybíróság már 2018-ban leszögezte: a román hatóságok nem tagadhatják meg a szabad mozgás és tartózkodás jogát egy uniós polgár azonos nemű házastársától.
Az alkotmánybíróság ezzel részben helyt adott annak az alkotmányossági óvásnak, amelyet egy Brüsszelben házasságra lépett román–amerikai azonos nemű pár emelt a melegházasság romániai elismerésének megtagadása ellen, miután az Európai Unió Bírósága korábban kimondta, hogy a házastárs fogalmát az uniós állampolgárok azonos nemű házastársaira is alkalmazni kell a szabad tartózkodáshoz való jog tekintetében.
A 2018-as ítélet kapcsán akkor Asztalos Csaba a Krónikának elmondta: jogértelmező döntésről van szó, amely nem csupán Romániára, hanem az EU valamennyi tagállamára érvényes.
A CNCD elnöke lapunknak már akkor úgy nyilatkozott: előbb-utóbb alternatív elismerést és jogvédelmet kell biztosítani az azonos nemű pároknak, ez a bejegyzett élettársi kapcsolat intézményén keresztül lehetséges.
Vehemens ortodox bírálat
A román ortodox egyház a keddi ítélet kapcsán vehemens nyilatkozatot adott ki, amelyben határozottan elutasítja a bejegyzett élettársi kapcsolatot. Eszerint a bejegyzett élettársi kapcsolat „a család fontossága szétrombolásának mérgező forrása”, ami „felbomlasztja a társadalom lelki és morális rendjét”. Az egyház szerint egy ilyen törvény az első lépés lenne az azonos neműek házasságának legalizálása felé.
Péntek reggel megkezdődött a hóeltakarítás a DN 7C jelzésű, közismerten a Transzfogarasi úton, miután a hegyvidéki szakaszon csütörtök este havazás kezdődött.
Prioritás lesz a Niculescu-kormány számára a kiszolgáltatott helyzetben lévők rezsitámogatása, a gazdaság újraindítása, a vállalkozások támogatása, az állami bevételek beszedésének hatékonyabbá tétele és az ország védelmi képességeinek erősítése is.
Luca Niculescu csütörtök este kijelentette, hogy 2027-ben nem szeretne adókat emelni, de erre addig nem tehet ígéretet, amíg nem ismeri pontosan a költségvetés helyzetét. A miniszterelnök-jelölt benyújtotta miniszterjelöltjei névsorát a parlamentben.
Nicușor Dan csütörtökön Brüsszelben kijelentette, hogy bízik Luca Niculescu kormányának jövő heti parlamenti beiktatásában. Eközben Ilie Bolojan úgy véli: politikai ára lehet annak, hogy a PNL megszavazza a Niculescu-kormányt.
A Maros Megyei Hegyimentő Szolgálat október 17-én, szombaton egynapos gyalogtúrára várja az érdeklődőket Istenszékére.
Ismét napirendre került Románia közigazgatási-területi átszervezése: a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) közös parlamenti bizottság létrehozását kezdeményezte a reform előkészítésére.
Szigorúbb büntetésekkel lépnek fel az illegális sertésszállítás ellen Romániában, miközben újraszabályozzák az afrikai sertéspestis miatt leölt állatok után járó kártérítést.
Nyolc eltűnt tengerészt keresnek a Fekete-tengeren, miután csütörtök reggel tűz ütött ki egy San Marinó-i zászló alatt közlekedő kereskedelmi hajón Szulina közelében. A román hatóságok Black Hawk helikoptereket és több mentőhajót mozgósítottak.
Dróntámadás gyanújával vizsgálják a Szulina közelében szerdán kigyulladt teherhajó ügyét, miközben két drón is behatolt Románia légterébe. A Tulcea megyei lakosságot többször riasztották, a román légtér védelmére spanyol vadászgépek emelkedtek a magasba.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia október 15-én, csütörtökön este 7 órától várja a közönséget a „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál XXXVI. évadja keretében megrendezett szimfonikus előadásra.
szóljon hozzá!