2009. június 14., 14:342009. június 14., 14:34
Az állam legtöbb 60 ezer eurós hitelre tud garanciát vállalni, ehhez pedig öt százalék az előleg. A lakásvásárló akár nagyobb értékű ingatlant is vásárolhat, ez esetben azonban nagyobb lesz az előleg összege és a kormány sem garantálja a teljes összeget. A kormányprogram segítségével felvett hitelek esetében ugyanakkor nem kell külön kamatot illetéket fizetni a kölcsönnek a tervezettnél gyorsabb törlesztése esetén. A lakás tulajdonosa ugyanakkor azt öt évig nem szabad eladja.
A kormány még nem döntötte el, milyen bankokkal működik majd együtt az Első otthon programjának lebonyolítása alatt. A bankoknak a szabályzat a Hivatalos Közlönyben való megjelenését követően hét napon belül közzé kell tenniük ajánlatukat, ezek közül választja ki a kormány azokat, akik kedvezőbb kamatot kínálnak.
A pénzügyminisztérium korábbi bejelentése szerint az állam mintegy 16-17 ezer új lakás megvásárlására vállalhat garanciát. A bankok augusztusban vagy szeptemberben kezdhetik meg a kormány által garantált lakáshitelek folyósítását, előzetes tárgyalásokat folytattak a pénzintézetek vezetőivel, akik kedvezően fogadták a kezdeményezést, úgy vélik ugyanis, hogy az kellő garanciát jelent a hitelek visszafizetésére.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).