
Fotó: Bone Ewald
2010. február 09., 13:112010. február 09., 13:11
Az ilyen könnyűdrogokkal foglalkozó üzletekből mintegy félezer működik országszerte. Az önmagukat többnyire „álomboltokként” hirdető kereskedelmi egységek kínálta áruk fogyasztásának és forgalmazásának betiltására a kormány pénteki ülésén szólította fel Emil Boc miniszterelnök Cseke Attila egészségügyi minisztert.
A kormányfő azzal indokolta a könnyű drogok betiltásának szükségességét, hogy az elmúlt időszakban rengeteg fiatal került kórházba ezeknek az anyagoknak a fogyasztása nyomán, sőt többen életüket vesztették a szintetikus anyagból készült kábítószer vagy hallucinogén növények túladagolása miatt. A román szenátus tavaly novemberben már megszavazta ezt a jogszabálytervezetet, a képviselőház – döntéshozó kamaraként – azonban máig halogatta megvitatását.
Egy héttel korábban különben Jászvásáron egy 18 éves fiatalember önkívületi, egy hét hónapos terhes nő pedig súlyos állapotban került kórházba hallucinogén növények fogyasztása miatt, de hasonló okokból szállítottak a sürgősségre fiatalokat Focşani-ban és Temesváron is. Szakértők szerint a központi idegrendszert befolyásoló, az immunrendszer gyengülését, szorongást, zavartságot okozó könnyű drogok (beleértve a vadkendert) erős lelki függőséget okoznak, a kemény drogosok 99 százaléka pedig cannabisszármazékokkal kezdte a kábítószer-fogyasztást.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).