
Hozzáférhetnek a titkosszolgálatok az internet- és mobiltelefon-szolgáltatók által birtokolt adatokhoz, miután a szenátus pénteken döntéshozó kamaraként elfogadta az ország kiberbiztonságáról szóló törvényt.
2014. december 21., 19:342014. december 21., 19:34
2014. december 21., 19:542014. december 21., 19:54
A jogszabályt májusban terjesztette be a kormány, arra hivatkozva, hogy Romániát számos aktív ellenséges entitás vette célba a virtuális térben, az ország kibernetikai védettsége pedig nem elégséges.
A jogszabály kidolgozói azt is belefoglalták a törvénybe, hogy a szolgáltatók bírósági végzés nélkül is kötelesek kérésre a titkosszolgálatok rendelkezésére bocsátani az ügyfeleikkel és az adatforgalommal kapcsolatos adatokat. A tervezetet szeptember 17-én hallgatólagosan fogadta el a képviselőház, pénteken pedig a szenátorok egyhangúlag szavazták meg.
Kolozsváron vasárnap tüntettek a törvény ellen, a szenátus védelmi bizottsága pedig közben a félreértések eloszlatása végett közleményt adott ki, amelyben pontosította: a törvény nem a magánszemélyeket, hanem az adatszolgáltatással foglalkozó jogi személyeket érinti.
A kormány korábban már két ízben próbálkozott hasonló jogszabály elfogadtatásával – a hasonló tartalmú, úgynevezett Nagy Testvér-törvénnyel, valamint a mobil-feltöltőkártyák névre szóló regisztrációját kötelezővé tevő jogszabállyal –, azonban az alkotmánybíróság a benyújtott panaszok nyomán mindkettőt az alaptörvénnyel ellentétesnek nyilvánította.
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
szóljon hozzá!