
Képünk illusztráció
Fotó: Románia parlamentje
A tervezetet 174 képviselő támogatta, 81-en ellene szavaztak, 17-en tartózkodtak. A jogszabályt a szenátus által múlt héten megszavazott formában fogadták el. Az alkotmánybíróság csak az igazságszolgáltásban dolgozók nyugdíjával kapcsolatban kért törvénymódosításokat.
2023. október 16., 19:042023. október 16., 19:04
2023. október 16., 21:212023. október 16., 21:21
A módosított törvény szerint a legkevesebb 25 éves szolgálati idővel rendelkező bírák, ügyészek és alkotmánybírák nyugdíjkorhatára 60 év, a nyugdíjuk pedig a nyugdíjazásuk előtti 48 hónapban kapott bruttó fizetésük és bérpótlékaik átlagának a 80 százaléka. A jogszabály korábbi változata szerint a bírák, ügyészek és alkotmánybírák juttatását a nyugdíjazásuk előtti három hónapban kapott jövedelmük alapján számolták ki.
– írja az Agerpres.
Az USR szerint a kormány „szembeköpte” az embereket
Cătălin Drulă, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke az alkotmánybíróság határozatához igazított különnyugdíjtörvény képviselőházi megszavazása után kijelentette, hogy a tervezet elfogadásával további 40 évig életben tartják a különnyugdíjak rendszerét. „A romániai demokrácia újabb szégyenletes pillanatát éltük meg a parlamentben: a PSD és a PNL szavazatát, amely által még 40 évig fennmarad a különnyugdíjak rendszere. Ezzel a szavazattal gyakorlatilag semmibe vették az egész romániai társadalmat, amely nem részesül ezekben az előjogokban” – mondta Drulă a plenáris ülés végén. Az ellenzéki politikus szerint a miniszterelnök „leköpte” azokat, akik csak a járulékalapú nyugdíjra jogosultak, és „új alkotmányos elvet” vezetett be, éspedig azt, hogy az egyszer megszerzett előjogok örökre megmaradnak.
Ludovic Orban független képviselő bejelentette, hogy a Jobboldal Ereje törvényhozói év végéig össze akarják gyűjteni a nyugdíjakat kizárólag járulékalapúvá tevő alkotmánymódosítási indítvány benyújtásához szükséges számú aláírást. Orban kijelentette, a Jobboldal Ereje a különnyugdíjak törvénye ellen voksolt a hétfői szavazáson. „Az alkotmány leszögezi, hogy minden állampolgár egyenlő a törvény és az állami hatóságok előtt, előjogok és hátrányos megkülönböztetés nélkül. A különnyugdíjak viszont előjogokat jelentenek” – mondta az ellenzéki politikus. Hozzátette, a Jobboldal Ereje azt tűzte ki célul, hogy év végéig összegyűjti az alkotmánymódosító indítvány benyújtásához szükséges aláírásokat. „Alkotmányban kell rögzíteni, hogy a nyugdíjakat kizárólag a hozzájárulás elve alapján szabad kiszámolni minden munkavállalói kategória esetében” – mondta Ludovic Orban. Azt is elmondta, alakulata partnereket keres, hogy a hétfőn elfogadott különnyugdíjtörvényt megtámadják az alkotmánybíróságon.
A tervezet szerint csak azok a nyugdíjkorhatárt elért bírák, ügyészek, alkotmánybírák, a legfelsőbb bíróság és az alkotmánybíróság segédbírái és a 221-es törvény hatálya alá tartozó jogi szakszemélyzet tagjai jogosultak szolgálati nyugdíjra, akik legkevesebb 20 éven át töltötték be a felsorolt funkciók valamelyikét. A nyugdíj összege a 25 évből hiányzó szolgálati évek számával egyenlő százalékkal csökken, és nettó összege nem lehet nagyobb a nyugdíjazás előtti utolsó fizetés nettó összegénél.
Ebben az esetben a szolgálati nyugdíjuk egy hasonló tisztségben, hasonló rangban és hasonló szolgálati idővel rendelkező bíró vagy ügyész utolsó ledolgozott 48 havi bruttó jövedelme átlagának a 80 százaléka. Ebben az esetben csak azok a bírák és ügyészek jogosultak szolgálati nyugdíjra, akiket önhibájukon kívül mentettek fel tisztségükből.
Romániában a nyugalmazott pilóták, törvényhozók, pénzügyőrök, katonák, rendőrök, hírszerzők, bírák és ügyészek részesülnek olyan – nem járulékalapú, hanem az állami költségvetésből finanszírozott – kiemelt járandóságban, amely többnyire lényegesen magasabb az átlagnyugdíjnál. Tavaly 12 milliárd lejt fordítottak a büdzséből a speciális nyugdíjakra. Bukarest a nemzeti helyreállítási tervben (PNRR) vállalt kötelezettséget a nyugdíjrendszer reformjára, ennek teljesítése nélkül pedig nem hívhatja le a számára elkülönített uniós pénzforrásokat.

Minden irányból bírálatok illetik a különleges nyugdíjként emlegetett szolgálati nyugdíjakra vonatkozó törvény legújabb módosításait, amelyeket szerdán első megkeresett házként fogadott el a felsőház.

Beterjesztette hétfő délután a kormány a parlament elé a különleges nyugdíjakként emlegetett szolgálati nyugdíjakról szóló törvény újabb verzióját, amit a bejelentések szerint sürgősségi eljárásban fog megvitatni és elfogadni a két ház.
Nicușor Dan államfő koszorút helyezett el szombat reggel az 1990. június 13. és 15. közötti bányászjárás áldozatainak bukaresti emlékművénél.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) nem szavaz bizalmat a parlamentben Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök kormányának – közölte Dominic Fritz pártelnök az alakulat politikai bizottságának pénteki ülése után.
Lelőtték a Prahova-völgyi Bușteni városában egy házba a bocsaival együtt kétszer is behatoló anyamedvét pénteken délután.
Megnyílt pénteken a forgalom előtt a Transzfogarasi út Piscul Negru és Bilea-vizesés közötti szakasza – jelentette be a brassói regionális útigazgatóság szóvivője, Elekes Róbert.
Bár május 5-én a kormányt, amelynek tagja, bizalmatlansági indítvánnyal megbuktatták, majd május 25-én egy neki tulajdonított, botrányt okozó hangfelvétel miatt lemondott, még mindig a helyén van Demeter András ügyvivő művelődési miniszter.
Ha most lenne az elnökválasztás, már nem szavazna Nicușor Danra – jelentette ki Ludovic Orban, a Jobboldal Ereje nevű párt elnöke, az elnök korábbi tanácsadója, volt liberális párti miniszterelnök.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) után várhatóan a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) sem fog bizalmat szavazni az Eugen Tomac vezette kormánynak a parlamentben.
A tűzoltók 15 megye 28 településén és Bukarestben vonultak ki az elmúlt 24 órában kiszivattyúzni a vizet az elárasztott lakóházakból és udvarokról, illetve eltávolítani a viharos időjárás miatt leszakadt tetőelemeket és kidőlt fákat.
Nem hagyta szó nélkül Oana Gheorghiu miniszterelnök-helyettes, hogy neve felkerült a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) jelentésébe azon személyek listájára, akik „példátlanul agresszív magatartást tanúsítanak a bírákkal szemben”.
szóljon hozzá!