Hirdetés

Elérték céljukat a Zsil-völgyi bányászok

Ajándékutalványok formájában kapják meg a Zsil-völgyi bányászok a veszélyeztetettségi pótlékot – a szakszervezeti vezetők és a gazdasági minisztérium között pénteken zajló tárgyalások eredményeként az Országos Kőszénfejtő Társaság (CNH) illetékesei szombaton írták alá a szükséges dokumentumokat.

Kőrössy Andrea

2012. március 12., 06:282012. március 12., 06:28

A Zsil-völgyi alkalmazottak elfogadták a megállapodást, és már péntek este felvették a munkát a bányákban, a tüntetés miatt kimaradt munkanapok pótlásához szükséges programot pedig a hét folyamán fogják kidolgozni. László Domokos szakszervezeti vezető elmondta: a vájároknak februárra egyenként 300 lej értékű, márciustól júniusig pedig 200 lejes utalványokat fognak kiosztani.

„A versenyképes, valamint a veszteségesnek számító bányák szétválasztására júniusban fog sor kerülni, így a bérezéseket is akkor fogjuk újratárgyalni” – mutatott rá a szakszervezeti vezető. Az illetékesek szerint az utalványok kiosztását ma kezdik meg. A gazdasági minisztérium képviselőivel a bányászok egyéb kifogásaira is sikerült megoldást találniuk, az ezzel kapcsolatos részleteket azonban csak a későbbiekben, várhatóan a mai nap folyamán fogják nyilvánosságra hozni. „Sikerült megoldanunk, vagy legalábbis előremozdítanunk a fennálló helyzetet úgy, hogy az ne lépje túl a vállalat költségvetését” – fogalmazott a szakszervezeti képviselő.

Amint arról korábban beszámoltunk, a gazdasági szaktárca csütörtökön még arról tájékoztatta a sajtót, hogy a veszélyeztetettségi pótlékot csak azok a vájárok kaphatják meg, akik a versenyképesnek tekintett négy bánya (Lónya, Livazény, Zsilvajdejvulkán és Lupény) valamelyikében dolgoznak, mivel a hatályos törvények alapján a veszteségesnek számító egységek alkalmazottai nem kaphatnak fizetésemelést. Az állami tulajdonban lévő Országos Kőszénfejtő Társaság jelenleg 7 kőszéntermelő egységgel rendelkezik – Lónya, Livazény, Zsilvajdejvulkán, Lupény, Parosény, Hobicaurikány és Petrilla – melyek közül hármat, a nem versenyképeseket bezárnak. Ezek közül az első Petrilla, melyet 2015 végéig kell bezárni, a másik kettő pedig az urikányi és a parosényi, melynek bezárására 2017 végéig kell hogy sor kerüljön.

A bányák bezárása Romániának a Nemzetközi Valutaalappal kötött keretegyezményének is szerves része, akárcsak a 4 működőképes bánya energetikai komplexumba való integrálása és privatizációja. A Hunyad Megyei Energetikai Komplexum a parosényi és marosnémeti hőerőművekből, valamint a Nemzeti Kőszénvállalat még működőképes bányáiból áll.

A Zsil-völgyi bányászok múlt hétfőn kezdték meg tüntető akciójukat, mivel elmondásuk szerint a bányavállalat vezetősége nem tartotta be a januárban aláírt megállapodást, amely szerint februártól az eddigi 600 lejről 700-ra emelik a veszélyeztetettségi pótlékot. Az alkalmazottak emellett új munkaerő alkalmazását, a munkakörülmények javítását és a bérezés újratárgyalását is követelték. A tüntetések során több mint ötezer bányász vonult a CNH petrozsényi székháza elé a múlt hét folyamán.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
Hirdetés
Hirdetés