Hirdetés

Élénk kommunista nosztalgia Romániában

A romániai polgárok 44,7 százaléka úgy gondolja, hogy a kommunizmus jó volt Románia számára, 44,4 százalék szerint pedig 1989 előtt jobban éltek az emberek az országban – derül ki az INSCOP közvélemény-kutató kedden nyilvánosságra hozott felméréséből.

Balogh Levente

2013. december 10., 17:192013. december 10., 17:19

A november 7–14. között az Adevărul napilap megrendelésére készült felmérés szerint csupán kevéssel többen, 45,5 százaléknyian gondolják úgy, hogy a kommunizmus rossz volt.

Az, hogy a válaszadók hogyan vélekednek a kommunista rendszerről, a nem, az életkor, a képzettség és a lakóhely szerint is különbözik. A férfiaknak például 42,4 százaléka tartja jónak a kommunizmust, a nőknek viszont 46,9. Az életkor szerint megoszlás azt mutatja, hogy minél fiatalabbak a válaszadók, annál kevésbé gondolják úgy, hogy a szélsőbaloldali diktatúra jótékony hatással volt az országra. A 18 és 34 év közöttieknek csupán 34,1 százaléka véli jónak a kommunista rendszert, a 35 és 49 év közöttiek körében azonban ez az arány már 46,9 százalék, az 50 és 64 év közöttiek körében 50,0, a 65 év fölöttieknek pedig 51,7 százaléka gondol nosztalgiával az 1989 előtti időkre.

A képzettség szerinti mutatók azt jelzik, hogy minél magasabb a válaszadók végzettsége, annál inkább elutasítják a kommunizmust. A csupán általános iskolai végzettséggel rendelkezők 56,1 százaléka érezné jobban magát a kommunizmusban, a középfokú végzettséggel bírók körében azonban ez az arány csupán 46,8 százalék, az egyetemet végzetteknek pedig már csak 43,4 százalék sírja vissza a kommunizmust.

A városi lakosság is jobban érzi magát a többpártrendszerben: 41 százalékuk gondolja jobbnak a kommunizmust, szemben a vidéki lakosság 49,1 százalékával.

Eltérően vélekednek az 1989 előtti rendszerről a különböző országrészek lakói is. A leginkább a Partiumban, a Bánságban és Erdélyben élők utasítják el a vörös rezsimet. A partiumiaknak és a bánságiaknak csupán 36,2 százaléka vágyik kommunizmusra, az erdélyieknek pedig 43,1 százaléka. A havasalföldiek körében már 44,6 százalék ez az arány, a moldvaiak esetében pedig 51,7 százalék élne inkább kommunizmusban.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
Hirdetés
Hirdetés