Azt azonban, hogy négy éven belül ezt a szavazási módszert országos szinten is bevezessék, kevésbé tartotta valószínűnek. „Az új rendszer közeljövőben történő bevezetése azért valószínűtlen, mert a jelenleg érvényben lévő személyi igazolványok lecserélése négy évnél hosszabb időt igényel. Mivel az országban 17 292 választókörzet van, nehéz elképzelni, hogy sikerülne kiépíteni a rendszert, hiszen számos helyen – többnyire vidéken – még nem tudni, mikorra lehetne megteremteni az elektronikus szavazás feltételeit” – mutatott rá a tárcavezető. Az új rendszer kiépítése az informatikai infrastruktúrán múlik, ám előbb arra is megoldást kell találni, hogy a szavazókat elektronikusan azonosíthassák. Az ilyen technológia forgalmazásával foglalkozó cégek vezetőivel folytatott tárgyalásain kiderült, be kell vezetni az elektronikus személyi igazolványt, vagy más olyan módszert, amely révén a szavazópolgárok elektronikusan beazonosíthatók.
A romániai szavazók többsége szerint előre hozott választásokra van szükség, és ha a jövő vasárnap parlamenti választásokat tartanának, az AUR végezne az első helyen, megelőzve a PSD-t, a PNL-t, az USR-t és az RMDSZ-t.
Nicușor Dan államfő hétfőn a Cotroceni-palotában konzultál a parlamenti pártokkal az új kormány megalakításáról.
A Közlekedési Minisztérium társadalmi vitára bocsátott egy rendelettervezetet a járműkategóriák és a 2026. július 1-jétől alkalmazandó úthasználati díjak (rovinieta) jóváhagyásáról, amely az EURO környezetvédelmi besorolást is figyelembe veszi.
A közlekedési rendőrök szombatról vasárnapra virradóra, négy óra alatt 1041 szabálysértési bírságot szabtak ki országszerte, 89 jogosítványt vontak be, és több tucat közlekedési bűncselekményt állapítottak meg – közölte vasárnap a Román Rendőrség.
A kormányzati dolgozók szakszervezete (SAALG) szombaton bejelentette, hogy hétfőtől japán sztrájkba kezd.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökével, Ilie Bolojannal tárgyalt szombaton Temesváron a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, Dominic Fritz.
Szombattól országszerte szeszélyessé válik az időjárás: lehűlésre, erős szélre és esőzésekre kell számítani – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). Felhőszakadások miatt öt megyére narancssárga riasztást adtak ki.
A hadifelszerelések iránt világszerte megnövekedett kereslet jó fejlődési lehetőséget nyit a román védelmi ipar számára is – jelentette ki Nicușor Dan államfő pénteken.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Szövetségi Képviselők Tanácsának Kolozsváron tartott ülése után kijelentette, a szövetség elsődleges célja a korábbi kormánykoalíció újraalakítása, de nem zárja ki azt a lehetőséget sem, hogy az RMDSZ ellenzékbe vonuljon.
Markó Béla volt RMDSZ-elnök pénteken az Agerpres hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy aggasztja az ország politikai helyzete.