
A mobil eszközök használata a leggyakoribb a közlekedés biztonságát veszélyeztető tényezők között
Fotó: 123RF
Október közepétől kezdődően szigorúbban fogják büntetni az okostelefonok és hasonló készülékek használatát autóvezetés közben, az erről szóló rendeletet hétfői ülésén fogadta el a román kormány.
2019. augusztus 12., 20:302019. augusztus 12., 20:30
2019. augusztus 12., 20:462019. augusztus 12., 20:46
A közlekedési törvényt módosító, két hónap múlva életbe lépő kormányrendelet értelmében 870-1160 lej közötti pénzbírságra és négy büntetőpontra számíthat az a járművezető, aki kezét kép, hang, vagy írott szöveg rögzítésére, illetve visszaadására alkalmas készülékre teszi, miközben járműve mozgásban van.
Nelu Barbu kormányszóvivő úgy nyilatkozott: a KRESZ-t módosító javaslat a belügyminisztérium indítványára született meg, a jelenleg hatályban lévő jogszabály ugyanis csak a mobiltelefonozást tiltotta vezetés közben. Az új szabály áthágása bírsággal büntetendő, azon járművek vezetőinek esetében is, amelyekhez nem szükséges járművezetői engedély. Az új előírások be nem tartása esetén 4-5 büntetőponttal sújtják a gépkocsivezetőket, ha pedig más szabálytalanságot is elkövet a sofőr, 30 napra bevonhatják a jogosítványát.
A tilalmat és bírságot most azokra a járművezetőkre is kiterjesztik – például kerékpárosokra és rollerezőkre –, akik jogosítvány nélkül közlekedhetnek az utakon. Amennyiben az okostelefon vagy más hasonló készülék használata más kihágással társul, az elkövetőnek 30 napra felfüggesztik a jogosítványát.
Az MTI emlékeztet: a belügyminisztérium azt követően indított országos kampányt az okostelefonok vezetés közbeni használata ellen, hogy tavaly májusban kilenc halálos áldozatot követelő balesetet okozott Magyarországon egy külföldről hazatérő romániai idénymunkásokat szállító, Facebook-közvetítéssel elfoglalt figyelmetlen gépkocsivezető. A belügyi tárca közösségi oldalán arra kérték a tömegközlekedési eszközökön utazókat, hogy szóljanak rá az autóbuszok, trolibuszok, villamosok vagy taxik vezetőire, ha azt látják, vezetés közben használják a telefonjukat.
A román rendőrség közösségi oldalán a Lájkold az életet! című felhívásában arra figyelmeztette a járművezetőket, hogy a facebookos élő közvetítés elvonja a járművezető figyelmét a forgalomról, és nagy mértékben növeli a balesetek valószínűségét. Romániában naponta átlagosan öten halnak meg autóbalesetekben. Vasárnap szintén egy Facebook-közvetítés kedvéért száguldozó sofőr okozott három halálos áldozatot követelő balesetet Tulcea megyében.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
Nem tűrte a bírálatot a román kommunista rendszer, legkevésbé azt, ha nevetségessé tették a diktatúrát. A Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács arról tett közzé dokumentumokat, hogyan szankcionálták azokat, akik politikai vicceket meséltek.
Elismerte Sorin Grindeanu, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, hogy rossz üzenetet közvetít a nyilvánosság felé az a luxus, amelyet a párt vezetői vonultattak fel egy hétvégi rendezvényen.
Az érvénytelenített 2024-es elnökválasztás első fordulóját megnyerő Călin Gerorgescu és hívei ellen foglalt állást a Bukaresti Dinamo labdarúgócsapat ultráinak egy csoportja.
Határozottan fel kíván lépni Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter a kórházi fertőzések ellen.
szóljon hozzá!