
Menesztették. A rendőrség szerint a problémás rendőr (jobbra) számos kihágást követett el
Fotó: Facebook
Elbocsátották Valer Kovácsot, azt a rendőrt, aki kölcsönadta Diana Şoşoacának a motorját és rendőrsisakját – jelentette be hétfőn a bukaresti belügyminisztérium.
2024. augusztus 05., 09:492024. augusztus 05., 09:49
A tárca szerint a rendőr többek között számos szakmai kategóriát (például bírákat és ügyészeket) sértett meg, Románia érdekeivel vagy politikai preferenciáival ellentétes véleményt fogalmazott meg, és megsértette a szolgálata során szerzett adatok bizalmas kezelésének kötelezettségét.
„A fegyelmi intézkedést a jogszabályi rendelkezésekkel összhangban, az összes eljárási lépés megtétele után, az intézményen belül létrehozott fegyelmi tanács javaslatára hozták meg” – közölte a belügyminisztérium.
A tárca által ismertetett jelentés szerint az előzetes vizsgálat során megállapították, hogy az érintett személy 2022 júniusa és 2024 márciusa között a nyilvánosság előtt, több fiókot használva különböző közösségi médiaplatformokon, valamint televíziós műsorokban való részvétel során
– közölte a belügyminisztérium.
A rendőrtisztet korábban már többször megbüntették anélkül, hogy megbánást tanúsított volna az elkövetett kihágások miatt, vagy tiszteletben tartotta volna rendőri státuszát – mutat rá a belügyminisztérium, amely szerint a törvény szerint az érintett fellebbezhet a közigazgatási aktus ellen.
„Azzal vádolnak, hogy megsértettem annak az intézménynek a becsületét, amelyhez tartozom” – mondta Kovács egy, a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökével, George Simionnal folytatott, a Facebookon közzétett párbeszédben. Szerinte azért bírálják, mert közös fotót készített Cristian Terheș korábbi AUR-os EP-képviselővel, és megjegyezte, hogy a motorkerékpárja Diana Șoșoacának való felajánlása miatti vizsgálat egy másik ügy.
A rendőr védelmében George Simion mellett Cristian Terheș képviselő is felszólalt, aki szerint elbocsátásának valódi oka az volt, hogy Valer Kovacs többször megbírságolta az országos közútkezekőt (CNAIR), mert az nem gondoskodott megfelelően az autópálya karbantartásáról, ami nem tetszett volna Sorin Grindeanu közlekedési miniszternek.
Mint arról beszámoltunk,
Az országos román rendőr-főkapitányság vezetősége akkor bejelentette, hogy sürgős kivizsgálást rendelt el, miután Diana Şoşoacă, az S.O.S. Románia párt elnöke videót tett közzé a közösségi médiában, amelyen rendőrsisakot viselve egy rendőrmotoron ül.

Az országos román rendőr-főkapitányság vezetősége csütörtökön bejelentette, sürgős kivizsgálást rendelt el, miután Diana Şoşoacă, az S.O.S. Románia párt elnöke videót tett közzé a közösségi médiában, amelyen rendőrsisakot viselve egy rendőrmotoron ül.
Az intézmény sajtóosztályának közleménye szerint a rendőrség vezetősége „határozottan elítéli az intézmény alkalmazottjainak társítását egy választási kampányban részt vevő személlyel, valamint a felszerelésük felhasználását választási programok, jelöltek vagy politikai pártok népszerűsítésére”.
„Megerősítjük elkötelezettségünket a feddhetetlenség és pártatlanság betartása iránt a tevékenységeink során, és határozottan fellépünk a visszaélésekkel szemben” – olvasható a közleményben.
Diana Şoşoacă a Facebook-oldalán tette közzé a videót Nyílt nap a Román Rendőrségnél! Köszönet a Román Rendőrségnek! 30.05.2024 üzenettel. A felvételen a botrányairól elhíresült szenátor katonai egyenruhában és rendőrsisakban jelenik meg, és felszáll egy rendőrmotorra.
„Semmilyen színezetű politikával nem foglalkozom” – mondta, bár a közösségi médiában hasonló üzeneteket tett közzé, mint amilyeneket Diana Şoşoacă hirdetett, és a Zeus TV-ben is szerepelt Luis Lazarusszal, Diana Şoşoacă közeli munkatársával.
A korkedvezménnyel nyugdíjba vonult romániai bírák és ügyészek átlagosan 4000 eurónak megfelelő nettó szolgálati nyugdíjat kapnak kézhez havonta, ami csaknem kilencszerese a közalkalmazotti átlagnyugdíjnak.
Ilie Bolojan miniszterelnök pénteken közölte, hogy az Európai Bizottság jóváhagyta a két moldvai autópálya-szakasz – Jászvásár (Iași)-Ungheni és Suceava-Siret – finanszírozását a SAFE védelmi hitelkeretből.
A bukaresti ítélőtábla bírája, Olimpiea Crețeanu pénteken január 30-ára halasztotta annak a keresetnek az elbírálását, amelyben Silvia Uscov ügyvédnő két alkotmánybíró – Mihai Busuioc és Dacian Cosmin Dragoș – tisztségből való felfüggesztését kéri.
A bukaresti csendőrség ezer lejre bírságolta egy motorkerékpáros férfit, aki csütörtök este megállt az Egyetem téren tüntetők közelében, majd lézerprojektorral egy üzenetet vetített az egyik közeli épületre.
Az elkövetkező napokban országszerte rendkívül hideg idő várható, az éjszakák fagyosak lesznek, de vegyes csapadékre és heves szélre is számítani lehet az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) pénteken közzétett előrejelzése szerint.
Bár ezúttal mind a kilenc alkotmánybíró az ülésteremben tartózkodott, pénteken sem hozott döntést az alkotmánybíróság a bírák és ügyészek különleges nyugdíjának csökkentéséről, valamint a nyugdíjkorhatáruk emeléséről szóló törvényről.
A fővárosi csendőrség négy bírságot rótt ki összesen 10 400 lej értékben, és kezdeményezte a bűntetőeljárás elindítását egy személy ellen hatósági közeg bántalmazása miatt a bukaresti Győzelem téren csütörtök este szervezett tüntetésen történtek miatt.
A fasiszta, legionárius, rasszista és idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító törvénymódosítás, a decemberben kihirdetett úgynevezett Vexler-törvény ellen rendeztek tüntetést Bukarestben.
A vízi élővilág jelentős mértékben szennyezett mikroműanyaggal – derül ki a konstancai Grigore Antipa-intézet szakembereinek friss tanulmányából. A mikroműanyag az emberi egészségre is komoly kockázatot jelent.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat sárga riasztást adott ki kemény fagy miatt Moldva négy megyéjére, emellett az egész országra kiterjedő hideg időjárásra, vegyes halmazállapotú csapadékra és erős széllökésekre figyelmeztető előrejelzést is közzétett.
szóljon hozzá!