Hirdetés

Együttműködött a Securitatéval Traian Băsescu volt államfő a táblabíróság szerint

Traian Băsescu volt államfő együttműködött a kommunista politikai rendőrséggel a bukaresti táblabíróság pénteken kihirdetett, alapfokú ítélete szerint. Az egykori elnök fellebbezni készül az ítélet ellen.

Rostás Szabolcs

2019. szeptember 20., 15:102019. szeptember 20., 15:10

2019. szeptember 22., 13:352019. szeptember 22., 13:35

Az államelnöki tisztséget két mandátumon keresztül, 2004 és 2014 között betöltő jobboldali politikus esetében a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) beadványa nyomán járt el az ítélőtábla. Az átvilágítóbizottság néhány hónappal ezelőtt jelentette be, hogy olyan dokumentumokat adott át a bíróságnak, amelyek alátámasztják, miszerint Traian Băsescu még a konstancai tengerészeti egyetem hallgatójaként, 1972-ben jelentett kollégáiról a román kommunista diktatúra elnyomó gépezete egy összekötő tisztjének. Az exállamfő Petrov álnéven jelentett.

A CNSAS által a sajtó rendelkezésére bocsátott dokumentumokból kiderül, hogy a Securitate kijelölt egy alezredesi rangban levő összekötő tisztet, akinek Băsescu két darab, kézzel írt jelentést adott át. Az iratok szerint a volt elnök jelentései nyomán egyik kollégáját – a kommunista titkosrendőrség javaslatára – nem nevezték ki olyan hajóra, amely elhagyta az ország felségvizeit.

Hirdetés

Az egykori elnök a 2000-es évek eleje óta öt alkalommal kapott igazolást a CNSAS-tól, amelyek szerint nem működött együtt a Securitatéval.

Traian Băsescu mindvégig azt hangoztatta, hogy nem írt alá beszervezési nyilatkozatot, nem volt besúgó, nem működött együtt a Securitatéval. A legutóbbi, szeptember 5-ei bírósági tárgyaláson a volt államfő elmondta, homlokegyenest ellentétes az álláspontja az átvilágítóbizottságéval, ugyanakkor közölte: majd „egy harmadik fél”, a bíró igazságot szolgáltat. Băsescu közölte azt is: annak idején nem tudta, hogy a katonai elhárítás tulajdonképen a Securitatét jelenti.

A volt elnök az alapfokú ítélet kihirdetése után a Digi24 hírtelevíziónak pénteken úgy nyilatkozott: fenntartja álláspontját, miszerint nem működött együtt, és fellebbezni fog a verdikt ellen a bukaresti legfelsőbb bíróságon. Úgy vélte, szerinte nem tekinthető együttműködésnek az, amit ő tett. „Nem hiszem, hogy a Securitatéval való együttműködésnek nevezhető az, amit én tettem, főként, hogy a tengerészeti intézet dokumentumairól van szó, és a velünk foglalkozó intézet a katonai kémelhárítás volt, amelyről, bevallom, 21 évesen fogalmam sem volt, hogy a Securitate része” – jelentette ki a volt elnök. 

Egyébként az átvilágítóbizottság munkatársai a hálózati dossziét nem találták meg, csupán a borítókat, illetve mikrofilmek kerültek elő. Nincs meg az aláírt nyilatkozat sem arról, hogy Băsescu vállalta a besúgást, ugyanakkor a borítón olvasható a dosszié száma, valamint az érintett valódi és álneve. Mindazonáltal más, a kommunista titkosrendőrség által megfigyelt személyek megfigyelési dossziéjában két, vélhetően Băsescutól származó jelentést is találtak. Traian Băsescu esetében azért is érdekes a besúgói múltja megerősítése, mivel mandátumai idején elítélte a román kommunista rendszert, támogatta az átvilágítási folyamatot, valamint a kommunista titkosszolgálat dossziéinak átadását az átvilágítótestület részére. A volt elnök mindezek fényében pénteken ironikusnak is nevezte besúgóvá nyilvánítását.

A hatályos törvény értelmében a CNSAS nem állapíthatja meg valakiről, hogy együttműködött a Szekuritátéval, hiába talál egyértelmű bizonyítékokat. Ehelyett bírósághoz kell fordulnia, a CNSAS által feltárt adatok alapján ez mondhatja ki, hogy az illető a kommunista titkosrendőrség besúgója volt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 02., hétfő

Digitális állampolgári felelősségek: új választható tantárgy a láthatáron

Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.

Digitális állampolgári felelősségek: új választható tantárgy a láthatáron
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Naponta hat autó gyullad ki – Hogyan előzhetjük meg, hogy gépkocsink a lángok martalékává váljon?

2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.

Naponta hat autó gyullad ki – Hogyan előzhetjük meg, hogy gépkocsink a lángok martalékává váljon?
2026. november 02., hétfő

Milliárdokkal nőtt az áfabevétel, új ellenőrzési rendszert vezet be az adóhatóság

Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.

Milliárdokkal nőtt az áfabevétel, új ellenőrzési rendszert vezet be az adóhatóság
2026. november 02., hétfő

Ismét van tej-kifli program Maros megyében

November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.

Ismét van tej-kifli program Maros megyében
Ismét van tej-kifli program Maros megyében
2026. november 02., hétfő

Ismét van tej-kifli program Maros megyében

Hirdetés
2026. november 02., hétfő

A kórházi kosztról vár fotókat az egészségügyi miniszter

Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.

A kórházi kosztról vár fotókat az egészségügyi miniszter
2026. november 02., hétfő

Amikor a mórickás viccért is büntetés járt: nem értette a tréfát a Securitate

Nem tűrte a bírálatot a román kommunista rendszer, legkevésbé azt, ha nevetségessé tették a diktatúrát. A Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács arról tett közzé dokumentumokat, hogyan szankcionálták azokat, akik politikai vicceket meséltek.

Amikor a mórickás viccért is büntetés járt: nem értette a tréfát a Securitate
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

A PSD elnöke hamut szórt a fejére a párt vezetőinek rongyrázása miatt

Elismerte Sorin Grindeanu, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, hogy rossz üzenetet közvetít a nyilvánosság felé az a luxus, amelyet a párt vezetői vonultattak fel egy hétvégi rendezvényen.

A PSD elnöke hamut szórt a fejére a párt vezetőinek rongyrázása miatt
2026. november 02., hétfő

Georgescunak és híveinek küldtek nem túl szívélyes üzenetet az egyik bukaresti futballcsapat ultrái

Az érvénytelenített 2024-es elnökválasztás első fordulóját megnyerő Călin Gerorgescu és hívei ellen foglalt állást a Bukaresti Dinamo labdarúgócsapat ultráinak egy csoportja.

Georgescunak és híveinek küldtek nem túl szívélyes üzenetet az egyik bukaresti futballcsapat ultrái
2026. november 02., hétfő

Az egészségügyi miniszter hadat üzent a kórházi fertőzéseknek

Határozottan fel kíván lépni Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter a kórházi fertőzések ellen.

Az egészségügyi miniszter hadat üzent a kórházi fertőzéseknek
Hirdetés
Hirdetés