Hirdetés

Egyre durvább a Ponta–Băsescu-vita

Durva személyeskedésig fajult a választási kampány Traian Băsescu államfő és Victor Ponta miniszterelnök között.

Balogh Levente

2014. május 11., 17:352014. május 11., 17:35

Előbbi egy csütörtök esti televíziós műsorban azt állította a miniszterelnökről, hogy az annak idején felkérte őt násznagynak, illetve hogy elhagyta hat hónapos terhes feleségét, hogy feleségül vegye egy szociáldemokrata pártvezér lányát. (Mint ismeretes, Ponta a PSD egyik legbefolyásosabb politikusának, Ilie Sârbunak a lányát vette feleségül, aki jelenleg a párt EP-képviselője).

Az államfő egyúttal azzal is megvádolta a miniszterelnököt, hogy köze lehet Cristian Panait ügyész 2002-es öngyilkosságához. Băsescu ezt azzal indokolta, hogy Panait nagynénje szerint Ponta látta őt utoljára élve, és azt állította, hogy az ügy kivizsgálását erőszakkal állították le annak lezárulta előtt. Victor Ponta pénteken cáfolta, hogy násznagynak kérte volna föl az államfőt, a Panait-ügyet pedig nem kommentálta.

Az akkor 29 éves Cristian Panait öngyilkossága nagy port vert fel tizenkét évvel ezelőtt. A fiatal ügyész kiugrott egy bukaresti panelház második emeletéről. Az ügy kapcsán napvilágra került, hogy vélhetően azért vetett véget az életének, mert el akartak venni tőle egy másik ügyészt érintő korrupciós ügyet.

Alexandru Lele nagyváradi közvádlóról van szó, aki bűncselekmény gyanúja miatt őrizetbe vette Adrian Tărăut, Bihar megye volt PSD-s prefektusának a fiát. Adrian Năstase akkori szociáldemokrata miniszterelnök – aki jelenleg korrupciós bűncselekmények miatt börtönbüntetését tölti, és közel állt a bihari PSD-s körökhöz – akkor úgy nyilatkozott: nem hisz „a péntek esti őrizetbe vételekben.”

Tărăut két nap múlva szabadlábra helyezték, és az Egyesült Államokba menekült. Egy korábbi, bűncselekmények miatt elítélt üzlettársa viszont a börtönből korrupcióval vádolta meg Lelét. Ezt az ügyet bízták rá Panaitra, aki azonban a nyomozás során arra a következtetésre jutott, hogy Lele ártatlan. felettesei ekkor elvették tőle az ügyet, ekkor halt meg. Akkoriban fölmerült a gyanú, hogy Pontának – aki akkoriban szintén fiatal ügyészként tevékenykedett – köze lehetett kollégája halálához.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
Hirdetés
Hirdetés