2008. február 14., 00:002008. február 14., 00:00
Az eddig hatályban lévő előírás szerint a család alapjául a házastársak között szabad elhatározásból megköttetett házasság szolgál. A szenátorok által elfogadott módosító javaslat pontosítja ezt az előírást azzal, hogy kimondja: házasság kizárólag egy férfi és nő között jöhet létre. A javaslatot 26, nagyrészt a PRM-frakcióhoz tartozó szenátor nyújtotta be, de a támogatók között szerepeltek a Szociáldemokrata Párt (PSD), a Demokrata-Liberális Párt (PD-L) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) honatyái, valamint egy független szenátor is. A javaslat indoklásában egyébként a kezdeményezők azzal magyarázzák a módosítás időszerűségét, hogy az utóbbi években sok támadás érte a házasság intézményét, mivel felvetődött az azonos neműek közötti egybekelés törvényesítése is. A kezdeményezők jelezték: a javaslattal elejét kívánták venni annak, hogy Romániában is engedélyezzék az egyneműek közötti házasságot.
Az igazságügyi minisztérium jelen lévő képviselője a javaslat elutasítása mellett érvelt, rámutatva: a tárcánál a polgárjogi törvénykönyv új változatán dolgoznak, amelybe a kérdéses előírások is bekerülnének. Frunda György, az emberjogi bizottság RMDSZ-es elnöke a javaslat ellen foglalt állást, kijelentve: bár nem támogatja az azonos neműek közötti házasságot, nem ért egyet a módosítással. A szenátor „túl meredeknek” nevezte a házasság fogalmának ilyen értelmezését, mivel ez szerinte jogtiprásnak minősülhet, és komoly következményei lehetnek. „A homoszexuálisoknak is vannak jogaik, együttélésük pedig Romániában is valós tény, ezért a döntést egy összetettebb társadalmi vitának kellene megelőznie”, érvelt Frunda.
A javaslattal kapcsolatban megoszlik a civil szféra véleménye is. Míg a Családok Egyesülete üdvözölte a kezdeményezést, addig a Human Rights Watch levélben fordult a kormányhoz, és a módosítás elutasítása mellett szállt síkra. A homoszexuálisok és leszbikusok érdekeit védő Accept egyesület illetékesei tegnap úgy értékelték, hogy a döntéssel a szenátorok elutasítják a házasság intézményének korszerűsítését, miközben európai viszonylatban ez egyre inkább bevett gyakorlattá válik.
A kormánykoalíció több pártjának képviselői is cáfolták a kormányszóvivő bejelentését, miszerint a koalícióban egyhangú döntés született volna az alapélelmiszerek árrésplafonjának megszüntetéséről.
A Richter-skála szerint 3,3-as erősségű földrengés történt vasárnap 2 óra 22 perckor Buzău megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Nem a román hadsereg vagy a NATO erői lőtték le a román légtérbe szombaton behatoló orosz drónt – közölte Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.
Míg eddig rendszerint éjszaka támadta az orosz hadsereg drónokkal a Dunán húzódó román-ukrán határ mentén fekvő ukrajnai célpontokat, ezúttal szombat délután adott ki a román katasztrófavédelem riasztást Tulcea megye lakóinak.
A tanítási normák változását követően a pedagógusok fizetése változatlan marad – jelentette ki szombaton Daniel David.
Románia nem vezényel katonákat Ukrajnába – szögezte le szombaton Ionuţ Moşteanu védelmi miniszter.
Az Eastern Sentry (Keleti Őrszem) katonai művelet az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének gyors reakciója a NATO-tagállamok szuverén légterének ismételt megsértésére – közölte péntek este a külügyminisztérium.
Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter pénteken menesztette a román vízügyi igazgatóság (ANAR) vezetőjét.
Egy 13 éves fiú meghalt pénteken a Máramaros megyei Mosóbánya (Băița de Sub Codru) település iskolájának udvarán – tájékoztatott péntek este a megyei rendőrség szóvivője.
Az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében már nem finanszírozható kórházi beruházásokat az Európai Unió 2021-2027 közötti egészségügyi programjának alapjaiból fogják finanszírozni – jelentette be pénteken Ilie Bolojan.