
Fotó: Facebook/Vatican News
Egy felmérés szerint a románok csaknem kétharmada fontosnak ítéli meg hazája számára Ferenc pápa romániai látogatását – közölte csütörtökön az Adevărul című napilap elektronikus kiadásában.
2019. május 16., 18:542019. május 16., 18:54
Az újság az Inscop közvélemény-kutató intézet felmérését idézte, amely a Román Tudományos Akadémia egyik intézetének a megrendelésére készült.
23,3 százalék válaszolta azt, hogy nem fontos Románia számára a pápa látogatása, míg 15,7 százalék nem akart vagy nem tudott válaszolni.
A megkérdezettek 77,4 százaléka tartja magát vallásosnak, 16,5 százalék vallotta azt magáról, hogy nem vallásos.
Románia lakosságának mintegy 87 százaléka ortodox. Ferenc pápa május 31. és június 1. között jön Romániába. Legutóbb húsz évvel ezelőtt II. János Pál pápa járt Romániában, de csak Bukarestben. Ferenc pápa a fővároson kívül Csíksomlyóra, Jászvásárra és Balázsfalvára, a román görög-katolikusokhoz is ellátogat.
A látogatás elsősorban pasztorális jellegű, ami azt jelenti, hogy a pápa romániai híveit akarja megerősíteni hitükben, de az ökumenizmus szempontjából is jelentősége lesz a vizitnek.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
Nem tűrte a bírálatot a román kommunista rendszer, legkevésbé azt, ha nevetségessé tették a diktatúrát. A Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács arról tett közzé dokumentumokat, hogyan szankcionálták azokat, akik politikai vicceket meséltek.
Elismerte Sorin Grindeanu, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, hogy rossz üzenetet közvetít a nyilvánosság felé az a luxus, amelyet a párt vezetői vonultattak fel egy hétvégi rendezvényen.
Az érvénytelenített 2024-es elnökválasztás első fordulóját megnyerő Călin Gerorgescu és hívei ellen foglalt állást a Bukaresti Dinamo labdarúgócsapat ultráinak egy csoportja.
1 hozzászólás