Hirdetés

Duna-csúcs Bukarestben

•  Fotó: presidency.ro

Fotó: presidency.ro

Jelentős nemzetközi eseménynek adott otthont tegnap Bukarest: a román fővárosban rendezték meg a Duna-csúcstalálkozót, amely politikai nyilatkozattal erősítette meg az Európai Unió Duna-stratégiáját.

Hírösszefoglaló

2010. november 09., 09:062010. november 09., 09:06

A rendezvényen, a bukaresti parlament épületében tizennégy, szűkebb vagy tágabb értelemben Duna menti ország döntéshozói gyűltek össze, jelen volt José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke, Lengyelország pedig megfigyelőként képviseltette magát. Románia vezetői elmondták: a folyó mentén fekvő megyék gazdasági fellendülését, az életszínvonal emelését várják e projekttől,  remélve, hogy új munkahelyek jönnek létre új beruházások révén.

Traian Băsescu államfő köszöntőbeszédében így fogalmazott: a Duna-stratégia elfogadásával olyan újfajta együttműködés kereteit hozzák létre, amely minden eddiginél dinamikusabb formában irányul a fejlesztésre. Emlékeztetett arra, hogy ezt az „újító szellemű” projektet teljes mellszélességgel támogatta az Európai Bizottság, bátorítva a stratégia kidolgozásában részt vevő tizennégy államot. Megállapította: a bukaresti csúcstalálkozónak az a célja, hogy a folyam menti  térség fejlesztésében érdekelt országok kinyilvánítsák politikai szándékukat az összefogásra.

Emil Boc miniszterelnök „jelentős, regionális és európai” projektnek nevezte a Duna-stratégiát. Felhívta a figyelmet arra, hogy mostantól minden eddiginél konkrétabb tervekkel, elképzelésekkel kell megtölteni ezt az együttműködési formát, és ezek megvalósításába be kell vonni a helyi közösségeket. A Duna élő folyam, s mint ilyent, óvni, fejleszteni kell, felhasználva a legkülönbözőbb technológiákat – mondta a kormányfő. José Manuel Durao Barroso arra helyezte a hangsúlyt, hogy ennek a stratégiának rendkívül sokszínű területei vannak, így ez lehetőséget ad arra, hogy az érintett országok megtalálják számos témában a közös nevezőt.

Szerinte ezáltal felgyorsulhat az a folyamat, amely fokozatosan kiegyenlítheti a régiók közötti fejlettségi különbségeket. Orbán Viktor magyar kormányfő elmondta: a Duna menti együttműködés nagyon fontos Közép-Európa egésze számára, mert új lehetőségeket teremt a térségben a biztos és fenntartható gazdasági növekedés beindításához, valamint új munkahelyek megteremtéséhez. Hangsúlyozta: a józan észre épülő megegyezésekre, kölcsönös felelősségvállalásra van szükség. Orbán Viktort a nap folyamán Traian Băsescu a Cotroceni-palotában fogadta.

A találkozón a Duna-stratégiáról és az azeri gázt Grúzián és Románián át Magyarországra juttató AGRI-gázvezeték-projektről tárgyaltak. A magyar kormányfő  hangsúlyozta: a Duna-stratégia pedig jó kezekben lesz Magyarország uniós elnöksége idején. Băsescu szerint Magyarország szerencsés, hogy a Duna-stratégiát és az AGRI-projektet a magyar elnökség idején indítják útjára. A Duna-stratégia célja, hogy erősítse a Duna menti régió kohézióját.

A tegnapi csúcstalálkozó arra hivatott, hogy előkészítse az Európai Tanács által megrendezendő decemberi konferenciát, amelyen az Európai Bizottság be fogja mutatni az uniós stratégia előzetes akciótervét. A rendezvény végén egyébként Teodor Baconschi román külügyminiszter és Vlad Filat moldáv kormányfő aláírta a két ország közötti határegyezményt.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
Hirdetés
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
Hirdetés
Hirdetés