
A turistákat szállító sétahajó hétfő este borult fel a Duna-deltában
Fotó: ISU Tulcea
Őrizetbe vették szerdán a katonai ügyészek a négy halálos áldozatot követelő duna-deltai balesetben érintett sétahajó vezetőjét.
2025. július 30., 19:192025. július 30., 19:19
2025. július 30., 19:312025. július 30., 19:31
A Sulinán katonaként dolgozó férfit gondatlanságból elkövetett emberöléssel gyanúsítják, és előzetes letartóztatásának elrendelését kérik a bukaresti katonai törvényszéktől – közölte az Agerpres.
A férfi nem tartotta be maradéktalanul az elővigyázatossági intézkedéseket, és a kedvezőtlen időjárás ellenére elindult a hajóval a sulinai kikötőből, ráadásul a megengedettnél (legtöbb 12 személy) több utast szállított, összesen 14-en voltak a vízi járművön.
Mint megírtuk, a turistákat szállító sétahajó hétfő este borult fel a Sulina-ágon, a Mosura-öböl térségében, ahol a baleset bekövetkeztekor 1,5-2 méteres hullámok voltak a viharos időjárás miatt. A balesetben négy utas – köztük egy gyermek – életét vesztette, a tíz túlélőt kórházba szállították.

Négy ember meghalt a Duna-deltában hétfő este történt hajóbalesetben.
A jelenlegi ügyvivő kormány fő erejét jelentő Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve arról is döntöttek, hogy a párt ellenzékbe vonul.
Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.
Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer – figyelmeztetett Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.
Amennyiben nem sikerül szilárd és átlátható kormányzati többséget kialakítani, akkor egy hibrid vagy egy szakértői kormány létrehozása jelenthet megoldást – jelentette ki hétfőn este Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.
A Realitatea Plus és a România TV kapta a félretájékoztatás és a hiteles tájékoztatás szabályainak megsértése miatt 2024-ben és 2025-ben kiszabott bírságok 70 százalékát – állítja a Declic civil szervezet.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) feltételekkel hajlandó támogatni Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök kormányát, ezek egyike, hogy a kormányt egy felvállalt, stabil politikai többség alkossa – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt elnöke.
szóljon hozzá!