
Fotó: Facebook
Dulakodás tört ki vasárnap délután a csendőrök és a Nemzet Megváltása ortodox székesegyház felszentelése alkalmából a fővárosba érkezett hívek között, néhányan megpróbálták áttörni a csendőrkordont – számolt be az Agerpres hírügynökség.
2018. november 25., 18:312018. november 25., 18:31
2018. november 26., 14:252018. november 26., 14:25
Az oltárszentelési liturgiát a több tízezres tömeg a székesegyház előtti térről követte végig vasárnap, a katedrális belsejében ugyanis csak a meghívottak számára volt hely. A ceremónia után aztán az ország minden szegletéből érkezett hívek előtt is megnyíltak az ajtók, a felszentelt oltár elé járulhattak, és megtekinthették a románság védőszentjének tartott Szent András ereklyéjét, valamint Szent Katalin alexandriai vértanú ereklyéjének egy darabját.

Mintegy 30 ezer személy vett részt vasárnap a bukaresti Nemzet Megváltása ortodox katedrális felszentelésén. A több mint kétezer meghívott között volt Viorica Dăncilă miniszterelnök, Valer Dorneanu alkotmánybírósági elnök és több más politikus.
Georgian Enache csendőrségi szóvivő az Antena 3 televíziónak nyilatkozva elmondta,
A szóvivő szerint vasárnap 600 csendőr biztosítja a közrendet a katedrális környékén. A bukaresti katasztrófavédelem korábbi tájékoztatása értelmében 16 óráig az összegyűltek közül 93 személy szorult orvosi ellátásra, hatot kórházba szállítottak.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
szóljon hozzá!