
Bár hat ingatlan eladása nyomán egymillió euróhoz jutott Liviu Dragnea, a kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, az összeg már nem szerepel a vagyonbevallásában – állítja a Rise Project nevű oknyomozó portál.
2017. március 05., 16:552017. március 05., 16:55
2017. március 05., 17:252017. március 05., 17:25
A portál riporterei szerit Dragnea 2007 és 2009 között összesen 4,9 millió lejért adott el hat telket annak a Costel Comana nevű üzletembernek, aki 2015-ben öngyilkos lett egy Kolumbiából Costa Ricába tartó repülőgép fedélzetén. Comana Dragnea egyetemi diáktársa volt, egyben egy olyan brazíliai üdülőkomplexum tulajdonosa, amelyben maga Dragnea is számos alkalommal vendégeskedett.
A telkek nagy része Turnu Măgurelén található, és a Modern Rt. egykori állami vállalat tulajdonában voltak, amíg Dragnea a privatizációs eljárás során meg nem szerezte őket. Egy másik telek Năvodari-on található, ezt 2005-ben vásárolta a helyi önkormányzattól, kedvező áron. Két másik eladott terület Prahova megyében található, ezeket 2008-as vagyonbevallása szerint 3 millió lejért értékesítette. Az összeg egy előszerződésben szerepelt. 2010-es vagyonbevallásában ismét szerepel egy 1,9 millió lejes, Comanától kapott összeg, eltűnt ugyanakkor a két évvel korábban kapott 3 millió lej. Egy évvel későbbi, 2011-es vagyonnyilatkozatában pedig már egyáltalán nem szerepel a hat telekért kapott összeg. Arra a kérdésre, mihez kezdett a pénzzel, Dragnea csupán annyit válaszolt: kókuszpálmákat vásárolt belőlük.
Costel Comana, a vásárló a Regiotrans nevű vasúttársaság tulajdonosa volt, és az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) szerint eurómilliókkal károsította meg az államot. A vizsgálat beindítását követően követett el öngyilkosságot. A Rise Project szerint abban az időszakban, amikor aláírták a Turnu Măgurelén található telkek adásvételi szerződését, az akkor Dragnea által vezetett Teleorman megyei önkormányzat több megyei vasúti járat üzemeltetését is a Regiotransra bízta.
Bogdan Stan, az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) elnöke rámutatott: a vagyonbevallási törvényben van egy hiányosság, az ugyanis nem kötelezi az érintetteket, hogy a tulajdonukban levő készpénzt is feltüntessék a nyilatkozatban.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
szóljon hozzá!