
Egy brazíliai ügyleteket bonyolító, szűk körű, üzletemberekből és politikusokból álló csoport segítségével került a hatalom csúcsára Liviu Dragnea, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke – állítja a Rise Project oknyomozó portál.
2017. március 02., 15:472017. március 02., 15:47
2017. március 02., 18:022017. március 02., 18:02
A portál újságírói 2015-ben kezdtek el nyomozni, miután egy román milliomos, Costel Comana, a Regiotrans vasúttársaság tulajdonosa öngyilkosságot követett el egy repülőgép mellékhelyiségében. A nyomozás során kiderült: Comana egy olyan, román üzletemberekből és politikusokból álló csoport tagja volt, akik közel tíz éve rendszeresen találkoznak és egyeztetnek egy brazíliai üdülőben.
Az üdülőfalu neve alapján csak Cumbucói csoportnak nevezett körnek Mugurel Gheorghiaș üzletember is a tagja – aki amellett, hogy Comanával együtt két, idegenforgalmi profilú brazíliai céget is irányított, abban is hasonlít Comanához, hogy mindketten Liviu Dragnea egyetemi diáktársai voltak, sőt utóbbi egy rockbandában zenélt a PSD elnökével. Gheorghiaș amúgy az akkoriban Dragnea vezette Teleorman megyei önkormányzat által 2002-ben privatizált Tel Drum nevű cég részvényese. Dragnea Comana és Gheorghiaș, illetve számos más román üzletember és politikus társaságában többször nyaralt Brazíliában az elmúlt években. A Rise Project szerint többek között Radu Mazăre volt konstancai polgármester is nyaralt már ott.
A brazíliai cégekben egyébként egy fortalezai üzletember, Cauby Cursinio Campos Junior is részvényes, ő is rendszeresen részt vett a találkozókon – a helybeliek csak Dragnea „sofőrjeként\" azonosították. Dragnea korábban tagadta, hogy tudna egykori diáktársai brazíliai ügyleteiről. A riporterek kérdésére szerdán elismerte, hogy 11 éve rendszeresen jár Brazíliába, és a jövőben is szándékában áll oda utazni. Állítása szerint nincsenek brazíliai üzleti érdekeltségei, és semmilyen törvénytelenséget nem követett el, hiszen jogában áll oda utazni, ahova akar.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
szóljon hozzá!