Liviu Dragnea, a PSD elnöke cáfolta azt az értesülést, hogy a kormánypárt arra ösztönözné az RMDSZ-t, hogy lépjen be a koalícióba.
2017. március 08., 16:462017. március 08., 16:46
2017. március 08., 19:552017. március 08., 19:55
Cáfolta Liviu Dragnea, a kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, hogy a párton belül tárgyalások zajlanának az RMDSZ kormányzati szerepre való felkéréséről. Dragnea kedden este az Antena 3 hírtelevíziónak nyilatkozva leszögezte: nem volt és jelenleg sincs egyeztetés a PSD-ben abban a témában, hogy közös kormányzásra kérjék fel az RMDSZ-t, ugyanakkor a jövőre nézve nem zárta ki ennek a lehetőségét.
„Nagyon jól együttműködünk RMDSZ-es kollégáinkkal a parlamentben, és remélem, ez az együttműködés egyre hatékonyabbá válik. Megszavazták a kormányt, a bizalmatlansági indítvány ellen voksoltak, és számos törvényjavaslat esetében együtt szavaznak velünk. Vagyis a kapcsolat nagyon jó. Politikai alakulatként és emberekként is meglehetősen komolynak tartom a parlamenti tevékenységüket” – fogalmazott Dragnea.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök még korábban úgy nyilatkozott: kizárt, hogy az RMDSZ kormányra lépjen. A HotNews kedden este írt arról politikai forrásokra hivatkozva, hogy a PSD még februárban, a költségvetés elfogadását követően megkörnyékezte az RMDSZ-t, azóta pedig folyamatosan egyeztetnek a témában. Az RMDSZ kormányra lépéséről a HotNews-nak nyilatkozó források szerint júniusig, a parlamenti ülésszak végéig születhet döntés, addig az RMDSZ különböző gesztusokat vár a PSD-től annak érdekében, hogy megindokolhassa a kormányra lépést. Ez Dragnea érdekeit szolgálná, mivel egyrészt bármikor átalakíthatná a kormány összetételét, másrészt biztosítaná a parlamenti többséget arra az esetre is, ha a koalíción belül fokozódnának az ellentétek.
A PSD-ALDE koalíció még decemberben parlamenti támogatásról szóló megállapodást írt alá az RMDSZ-szel, amelyet minden parlamenti ülésszakot követően kiértékelnek. Akkor Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke azt mondta a Krónikának: ha úgy értékelik, hogy a megállapodás révén nem sikerült elérni a szervezet céljait, fel is mondhatják azt. A HotNews szerint viszont az RMDSZ két miniszteri és egy miniszterelnök-helyettesi tisztséget kérne, Kelemen ugyanakkor nem kíván a kormány tagja lenni. A kormányra lépésért cserébe viszont olyan ügyek rendezését kérik, mint az anyanyelvű oktatás, a nemzeti jelképek használata, valamint a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium helyzete.
A portál értesülései szerint csökkenti az RMDSZ kormányra lépésének esélyeit, hogy Kelemen és Dragnea között rossz a viszony azóta, hogy utóbbi a fejlesztési minisztérium élén állt, ugyanakkor az RMDSZ-en belülről erős nyomás nehezedik a pártvezetésre a kormányra lépés érdekében, miután a kormányból való 2014-es kilépést követően elzárultak a pénzcsapok. A HotNews azt állítja: a Fidesz is áldását adta az esetleges kormányra lépésre, ha abból a magyar közösség nyerhet.
A portál az RMDSz felé tett gesztusként értékeli, hogy Sorin Grindeanu kormányfő tanácsosává nevezte ki Borbély Lászlót, illetve hogy a képviselőház emberi jogi bizottságában megalakulhat a magyar közösség ügyeivel foglalkozó albizottság. Egyébként Călin Popescu-Tăriceanu, a kisebbik koalíciós párt, az ALDE elnöke kedden este a România TV-nek nyilatkozva azt mondta: nem voltak tárgyalások az RMDSZ kormányra lépéséről, és most sem zajlanak konkrét egyeztetések, de jó ötletnek tartaná, ha az RMDSZ is belépne a koalícióba. Raluca Turcan, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke bírálta az RMDSZ-t, mondván: sajnálja, hogy egyre inkább részévé válik a PSD-ALDE koalíciónak.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
szóljon hozzá!