Nagyon kicsi az esély arra, hogy a Dan Diaconescu Néppárt (PPDD) bekerüljön a kormánykoalícióba – jelentette ki pénteken Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvezető elnöke.
2014. június 15., 15:542014. június 15., 15:54
A legnagyobb kormánypárt politikusa szerint a bulvártévé-tulajdonos populista pártjával folytatott eddigi egyeztetéseken már eleve csupán a megyei, illetve helyi szintű együttműködésről esett szó. „Azt hiszem, kevés esély van arra, hogy a PPDD kormányra lépéséről tárgyaljunk, erről komolyan soha nem is esett szó, mivel csak egy előzetes egyeztetés volt, amelyen felmértük, mely megyékben tudunk együttműködni. Hozzátette: eddig öt megyében alakítottak helyi többséget a PPDD-vel, és további tíz megyében van erre esély.
Mint arról beszámoltunk, Victor Ponta miniszterelnök, a PSD elnöke két hete vetette fel, hogy a PSD a PPDD-vel próbáljon helyi többséget alkotni azon megyékben, ahol ez lehetséges. Ennek szükségét azzal indokolta, hogy korábbi szövetségese, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) a kormányból való márciusi kilépését követően most úgy döntött, összefog a Demokrata-Liberális Párttal (PDL), és a két párt együtt próbálja meg kiszorítani a megyei és települési önkormányzatok vezetéséből a PSD-t.
Az is fölmerült később, hogy a PPDD kormánytisztséget, egy miniszteri tárcát is kap. Kelemen Hunor, a szintén kormánytag RMDSZ elnöke, miniszterelnök-helyettes leszögezte: nem tartja elfogadhatónak, hogy a PPDD kormányra kerüljön, mivel az hatalmas imázskatasztrófa lenne a kormány számára.
Mint ismeretes, a PPDD-nek semmilyen doktrínája sincs, a 2012-es parlamenti választáson többek között a pénzosztás ígéretével ért el 14 százalékos eredményt. Alapítója, Dan Diaconescu bulvárcsatornája mellett arról hírhedt, hogy 2012-ben vevőként jelentkezett az Oltchim vegyi üzem privatizációs eljárásán, és mivel ő tette a legnagyobb árajánlatot, meg is nyerte a tendert. Ekkor azonban kiderült, hogy nincs pénze, az egész csupán kampányfogás volt, hogy folyamatosan szerepeljen a médiában.
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
szóljon hozzá!