
Az előző alkalomtól eltérően a Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátorai „a legnagyobb sajnálattal” ugyan, de megszavazzák a korrupcióval gyanúsított PSD-s szenátor, Dan Șova mentelmi jogának felfüggesztését – ígérte hétfőn Liviu Dragnea, a PSD elnöke, akit egyébként a saját, választási csalással kapcsolatos perében, amelyben alapfokon egy év felfüggesztett szabadságveszésre ítéltek, épp hétfőn hallgatott ki a legfelsőbb bíróság.
2015. november 23., 15:382015. november 23., 15:38
2015. november 23., 16:232015. november 23., 16:23
Az ügy aktualitása az, hogy a szenátus házbizottsága hétfőn vitatta meg az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) kérését, amelyben Șova mentelmi jogának felfüggesztését kérte, hogy bűnvádi eljárást indíthasson a szenátor ellen. Ezt követően a házbizottság véleményezés céljával továbbította a kérést a jogi bizottságnak, amely az érintettet is meghívta, hogy tanulmányozza a dossziét, és fejtse ki álláspontját.
Șovát ismét befolyással való üzérkedéssel gyanúsítják: állítólag közbenjárt a govorai (Vâlcea megye) hőerőmű igazgatójánál, hogy az állami vállalat havi 10 ezer eurós jogi tanácsadói szerződést kössön egy ügyvédi irodával, amelytől minden hónapban megkapta a pénz felét. Șovát csütörtökön rendőrök kísérték be kihallgatásra a DNA épületébe, ahol tudomására hozták, hogy újabb bűnvádi eljárás indult ellen, ám – törvényhozó lévén – szabadon távozhatott: csak akkor helyezhetik előzetes letartóztatásba, ha ahhoz a szenátus hozzájárul.
Victor Ponta volt pártelnökhöz és miniszterelnökhöz fűződő baráti és üzleti kapcsolatai révén Dan Șova az utóbbi években a PSD egyik legbefolyásosabb politikusának számított. A DNA tavasszal már megpróbálta elérni előzetes letartóztatásba helyezését, ám a szociáldemokraták körül kialakult parlamenti többség akkor nem engedélyezte ezt, a jobbközép ellenzék szerint azért, mert abban az ügyben Ponta is érintett volt.
A DNA szeptemberben emelt vádat Victor Ponta akkori miniszterelnök és Dan Șova ellen egy a mostanihoz hasonló ügyben.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
szóljon hozzá!