Hirdetés

Dragnea: a PNL nélkül is boldogulunk

Tovább mélyült csütörtökön a bukaresti kormányválság, ami amiatt robbant ki, mert a kormányzó Szociálliberális Unió (USL) két legnagyobb pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) nem tud megegyezni arról, hogyan alakítsák át a kormányt.

Balogh Levente

2014. február 13., 18:362014. február 13., 18:36

Mint arról beszámoltunk, a PNL a párt első alelnökét, Klaus Johannis nagyszebeni polgármestert javasolta a Radu Stroe lemondása nyomán megüresedett belügyminiszteri tisztségre, és miniszterelnök-helyettesi tisztséget is követel a számára.

Victor Ponta miniszterelnök, a PSD elnöke az első kérésbe beleegyezett, a miniszterelnök-helyettesi poszt kapcsán azonban azt javasolta, hogy az eddigi három helyett négy ilyen tisztséget hozzanak létre, és így a koalíció mind a négy tagpártja – így a Konzervatív Párt (PC) is, amelynek eddig nem volt kormányfő-helyettese – kapjon egy-egy miniszterelnök-helyettesi tisztséget.Ezt azonban a PNL elnöke, Crin Antonescu elutasította, mondván: ha a PC is megkapna egy ilyen posztot, az devalválná a tisztséget.

Liviu Dragnea szociáldemokrata miniszterelnök-helyettes csütörtökön figyelmeztette a PNL-t: a PSD és a PNL-n kívüli másik két koalíciós párt által létrehozott Szociáldemokrata Unió (USD) matematikailag már a PNL nélkül is képes kormányozni. Megjegyezte ugyanakkor, hogy nem szeretné, ha szakításra kerülne sor.

Klaus Johannis minderre úgy reagált: az USD nagyon nehezen, kínlódva tudna csak kormányozni, a PNL pedig nem enged jottányit sem álláspontjából, mivel már elégszer engedtek a PSD követeléseinek. Leszögezte: a PSD-nek el kell fogadnia a PNL feltételeit, minden más forgatókönyv elfogadhatatlan a liberálisok számára.

„Nem fogadhatjuk el, hogy a PC-t egyenlőként kezeljék a PNL-lel. Nem kaphatnak miniszterelnök-helyettest” – jelentette ki. Azt is elmondta, hogy hátfőn találkoznak a PSD-vel, de álláspontjuk változatlan. Közölte: nem volt szó a kormányból való kilépésről, és a PSD-re hárította a felelősséget, mondván: reméli, a PSD vagy az USD visszatér a tárgyalóasztalhoz, hogy rendezhessék a vitát.

Vehemensebben reagált viszont két bihari liberális szenátor, Criszian Bodea és Valeriu Boeriu, akik szerint az PSSD az USD létrehozásával meg akarja téveszteni a választókat, ezért a PNL-nek ellenzékbe kellene vonulnia. Crin Antonescu pártelnök pedig leszögezte: ha valaki azt hiszi, a PNL elfogadja, hogy az USL Ponta hűbérbirtoka, vagy egyfajta nagyobb USD legyen, az téved.

Az USD pártjai eközben hétfőre SMS-ben Bukarestbe szólították honatyáikat az új összetételű kormányról szóló parlamenti szavazásra. Ion Chelaru PSD-szenátor azt mondta: amennyiben a PNL nem hajlandó tárgyalni, olyan kormányt is megszavazhatnak, amelyben a liberálisok már nem kapnak szerepet.

Victor Ponta szociáldemokrata kormányfő ugyanakkor leszögezte: jelenlegi formájában szeretné kormányon tartani az USL-t, hiszen annak szétszakadása csak Traian Băsescu államfőnek kedvezne.

A koalíciós vitába ismét beleszólt Traian Băsescu államfő is, aki szerdán este felelős magatartásra szólította fel a kormányzó szövetség tagjait.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
Hirdetés
Hirdetés