Hirdetés

Dönthet a parlament

Năstase-ügy: augusztus 13-án ül össze a képviselőház Augusztus 13-ára hívják össze a törvényhozás alsóházának rendkívüli ülését – döntötte el tegnapi ülésén a képviselőház házbizottsága. A rendkívüli ülés összehívása mellett öten, ellene pedig hárman voksoltak. A házbizottság tegnap délben ült össze annak nyomán, hogy Traian Băsescu még hétfőn nyílt levélben fordult a parlament két házának elnökéhez, a rendkívüli ülésszak összehívását sürgetve.

Balogh Levente

Balogh Levente

2008. július 31., 00:002008. július 31., 00:00

Az államfő szerint ez azért szükséges, hogy a törvényhozás meghozhassa a szükséges határozatokat az Európai Bizottság által a román igazságügy helyzetéről készített, és múlt héten ismertetett jelentésben jelzett visszásságok kiküszöbölésére.
Az elnök már korábban is szorgalmazta a rendkívüli ülést, miután az alsóházban létszámhiány miatt szavazatképtelenség alakult ki, így nem tudtak dönteni arról, hogy jóváhagyják a Miron Mitrea volt miniszter és Adrian Năstase egykori kormányfő elleni, korrupciós vádak miatti ügyészségi eljárást. A brüsszeli bizottság jelentésében többek között épp azt kifogásolta, hogy a magas rangú köztisztviselők korrupciós ügyeiben elmaradt a felelősségre vonás.
Az augusztus 13-i ülésnek két napirendi pontja lesz: az áradások utáni helyzet, valamint a Mitrea és Năstase elleni bűnvádi eljárás engedélyezése.
Bogdan Olteanu képviselőházi elnök a házbizottság ülését követően elmondta, az első napirendi pont tárgyalásának kezdetén Călin Popescu- Tăriceanu ismerteti majd az árvíz okozta károk mértékét, valamint a tervezett újjáépítési intézkedéseket. A második napirendi pont részeként a két politikus elleni bűnvádi eljárás jóváhagyásáról szavaznak. Olteanu ugyanakkor bírálta az államfőt, mondván: a rendkívüli ülés szorgalmazásával várnia kellett volna, amíg az alkotmánybíróság eldönti, nem ellentétes-e az alaptörvény szellemével, hogy a házszabály értelmében ebben a kérdésben a határozatképességhez a képviselők kétharmadának igen voksa szükséges.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés