
Belátható időn belül nem várható előrelépés a bukaresti Ady Endre Gimnázium torzóban maradt bentlakása felépítésének ügyében, amelynek kapcsán immár az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) is vizsgálatot folytat.
2015. szeptember 06., 14:182015. szeptember 06., 14:18
Ez derül ki a budapesti Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) Szávay István jobbikos országgyűlési képviselő interpellációjára adott válaszából. Az ellenzéki politikus augusztus elején fordult a tárcához, azt tudakolva, sikerült-e érdemi párbeszédet, egyeztetést folytatnia a magyar félnek a témában a román hatóságokkal, illetve várhatóan mikor folytatódhat az építkezés.
A Krónika idén májusban, a bukaresti magyar oktatás 200 éves évfordulója kapcsán cikkezett arról, hogy egy 2008-ban létrejött kormányközi megállapodás értelmében a magyar állam felvállalta, hogy kibővíti a battonyai román nemzetiségi iskolát, a román fél pedig ezzel párhuzamosan kollégiumot emel a román főváros egyetlen magyar tannyelvű középiskolája számára. Megírtuk azt is, hogy miközben a magyar állam 733 ezer eurós hozzájárulásával modern iskola- és óvodaépületet kapott a battonyai románság, a bukaresti Ady-gimnázium kollégiumából a mai napig csak a betonfalak készültek el, a papíron kiutalt finanszírozásból pedig „eltűnt\" egymillió euró.
Szávay István interpellációjára a napokban Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára írásban válaszolt. A kormány illetékese emlékeztetett, hét évvel ezelőtt a magyar és a román fél közötti kétoldalú megállapodás rögzítette a területén található kisebbségi iskolák fejlesztésének szándékát, a munkálatok pedig meg is kezdődtek. Rétvári közölte, Budapest akkoriban nem az Ady-gimnáziumot jelölte meg elsődleges prioritásúnak, hanem a dévai Téglás Gábor Iskolaközpontot, amelynek felújítása a battonyai román tannyelvű iskoláéval párhuzamosan meg is történt a kijelölt határidőig.
„A román állam akkor is és most is tisztában volt/van azzal a ténnyel, hogy Románia területén hatványozottan több magyar tannyelvű iskola van, mint amennyi román iskola Magyarország területén. 2008-ban és 2010-ben folytak egyeztetések több iskola felújításáról, fejlesztéséről, kialakításáról – köztük a bukaresti Ady Endre Líceum és a szamosújvári szórványközpont –, de azóta nem történt érdemi változás az ügyben\" – olvasható az államtitkár levelében. Ebből kiderül, hogy a kivitelezés során tapasztalt különböző viszszásságokra tekintettel az Ady- kollégium felépítésére szánt bukaresti sürgősségi kormányrendelet útján megítélt összeget befagyasztották, emiatt a projekt leállt, és azóta is stagnál.
A főváros 2. kerületének polgármesteri hivatala Bencze Mihály igazgató megkeresésére azt válaszolta, hogy az önkormányzatnak nem áll módjában lépéseket tenni a projekt újraindítása érdekében, a parlament pedig azzal hárította el a közbenjárást, hogy csak a román kormány illetékes a szükséges pénzügyi alapok biztosítására. Rétvári Bence közölte: a DNA idén májusban kezdeményezte a kollégium felépítésével megbízott cég vizsgálatát, amelyre tanúként beidézték az Ady igazgatóját is, az ügyészségi nyomozás idején pedig feltehetően nem lesz előrehaladás a projekt ügyében.
„Fontosnak tartjuk, hogy a bukaresti magyar nyelvű oktatás alma materje sikerrel és eredményesen végezhesse Sükei Imre református papjelölt 200 éve elkezdett misszióját, a magyar nyelv és kultúra ápolását, megtartását, továbbadását. Nagykövetségünk folyamatosan tartja a kapcsolatot a román oktatási minisztériummal, illetve az Ady Endre Líceum igazgatójával a kollégium építési projektje kapcsán\" – közölte az Emmi államtitkára. Hozzátette: azért is tartják fontosnak minden fórumon napirendre tűzni a kérdést, mert nemzetpolitikai jelentőségén túl a kétoldalú kapcsolatok előmozdításában is jelentőséggel bír.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
szóljon hozzá!