Hirdetés

DNA: Toni Greblă alkotmánybíró korrupt

Bűnszervezet létrehozása és befolyással üzérkedés gyanúja miatt kihallgatásra előállította csütörtökön reggel Toni Greblă alkotmánybírót az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA), és közölte: bűnvádi eljárást indított a taláros testület tagja, valamint két szociáldemokrata képviselő ellen. 

Balogh Levente

2015. január 22., 14:512015. január 22., 14:51

Greblă a kihallgatásra menet az újságíróknak nyilatkozva azt mondta: kizárt, hogy pénzt fogadott volna el bárkitől is annak érdekében, hogy alkotmánybíróként számára kedvező ítéletet hozzon.

Mint kiderült, nem is alkotmánybírói tevékenysége miatt vegzálják: a gyanú szerint a 2012-es parlamenti választások előtt Ion Bîrcină üzletember – Greblă Bîrcină lányának a násznagya – vesztegette meg kampányanyagainak finanszírozásával, egy használatba kapott BMW gépkocsival, egy telefonnal, valamint a felesége számára két ruhával azért cserébe, hogy energetikai, szállítmányozási és fémbegyűjtéssel foglalkozó cégei érdekében közbenjárjon.

Emellett összeférhetetlenséggel is gyanúsítják, miután a 2010 és 2015 közötti időszakban egy farmban és egy energiatermelő cégben is érdekeltséggel bírt – társtulajdonosként, illetve cégvezetőként. Emellett az a gyanú is fölmerült ellene, hogy 2014 augusztusától az Orosz Föderációba irányuló törvénytelen élelmiszerexportálást is támogatott.

Moszkva ugyanis – mint az köztudott – embargót vezetett be az EU-ból származó élelmiszerekkel szemben, ennek nyomán a romániai élelmiszerszállítmányok – zömmel hús – származási helyeként Törökországot tüntették fel. Ez utóbbi kapcsán bűnszervezethez való csatlakozással is gyanúsítják.

Az alkotmánybíró tagadta a vádakat, állítása szerint sohasem foglalkozott üzleti ügyekkel. Kijelentette, más alkalommal is kölcsönzött autót keresztfiától, de az „a családban maradt”.

Greblă szabadon távozhatott a DNA-tól, mivel egy alkotmánybíró őrizetbe vételéhez a képviselőház vagy a szenátus házbizottságának, illetve a legfőbb ügyész jóváhagyása szükséges.

A DNA csütörtökön Ion Bîrcinát is kihallgatta. Bîrcină az újságíróknak azt mondta: gyakran adott pénzt Greblának, „mert rokonok közt ez így megy.” Hozzátette: annyi pénze van, „hogy nem tud mit kezdeni vele.”

Egyébként Bîrcină az az üzletember, aki a DNA szerint több mint félmillió euróval vesztegette meg Olosz Gergely volt RMDSZ-es szenátort, amikor az még az energiaár-szabályozó hatóság elnöke volt, hogy a CEZ Olténia kedvezményes áron biztosítson a cégei számára villamos energiát.

Bîrcină 2010-ben látványos esküvőt rendezett lányának. A lakodalomra – amelyen a későbbi alkotmánybíró násznagyként volt jelen – az örömapa három helikoptert bérelt a násznép számára, amelyek fél óráig a Csók kapuja – a híres román szobrászművész, Costantin Brăncuși köztéri alkotása – felett köröztek, amíg a szertartás befejeződött.    

Az illegális export ügyében érintett két Bákó megyei szociáldemokrata (PSD) képviselő, Lucian Șova és Iulian Iancu – mindketten az alsóház ipari bizottságának tagjai –, valamint Bartolomeu Constantin Săvoiu nyugalmazott tábornok. A DNA őket is kihallgatta.

Augustin Zegrean, az alkotmánybíróság elnöke szerint az ügy nem tesz jót a testület imázsának, ugyanakkor amíg vádat nem emelnek ellene, addig Greblă teljes jogú tagként vehet részt a talárosok ülésein. „Ha azonban vádat emelnek ellene, fel kellene függeszteni a tagságát” – vélekedett Zegrean.

Az alkotmánybíróság később hivatalos közleményt is kiadott, amelyben rámutat: Greblát megilleti az ártatlanság vélelme, ám ha vádat emelnek ellene, vagy őrizetbe veszik, tagságát felfüggesztik.

Ügyvéd-politikusból alkotmánybíró

Az 1953-ban a Dolj megyei Sadován született ügyvéd-politikus 1989 végén a Nemzeti Megmentési front Gorj megyei szervezetének egyik alapítója volt, 1991 és 1993 között ő volt a megye prefektusa. 1993-tól 1997-ig az ENSZ európai hivatalához delegált román állandó képviselet első titkára volt.

2000 és 2003 között ismét Gorj megye prefektusi tisztségét töltötte be, majd 2004-ig belügyminisztériumi tanácsos volt. 2005 és 2008 között a bányaipari munkáltatói szövetség elnöki tisztségét töltötte be. 2008-től a Szociáldemokrata Párt szenátoraként tevékenykedett, a szenátus jogi bizottságának elnöke volt, majd 2013 decemberében a szenátus alkotmánybírává választotta az emberi jogok európai bíróságában bírává kinevezett Iulia Motoc helyére.

Vagyonbevallása szerint egy 180 négyzetméteres háza, egy 24 négyzetméteres garzonlakása és egy 700 négyzetméteres telke van Târgu Jiuban, két autója – egy 2003-as Peugeot és egy 2010-es gyártmányú Hyunday ix35 –, valamint egy 70 ezer lejes bankbetétje. Szenátorként 2013-ban 69 518, alkotmánybíróként 5752 lej volt a jövedelme. Felesége ügyvédi irodájából 47 800 lej jövedelem származott. A helyi sajtó szerint Greblă 2010-ben a Gorj megyei Teleşti-en egy struccfarmot is létrehozott.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
Hirdetés
Hirdetés