Hirdetés

Digitalizációs miniszter: igaz, hogy egy honlapon pénzt kérnek az online erkölcsi bizonyítványért, de attól még ingyenes

•  Fotó: Sebastian Burduja/Facebook

Fotó: Sebastian Burduja/Facebook

Az erkölcsi bizonyítványok ingyenesen igényelhetők a Ghiseul.ro ügyintéző portálon – szögezte le Sebastian Burduja digitalizációért felelős miniszter.

Krónika

2023. február 20., 12:042023. február 20., 12:04

A tárcavezető mindezt annak kapcsán mondta el, hogy egy magánszemélyek által üzemeltetett honlapon pénzt kérnek az ezzel kapcsolatos ügyintézésért.

A tárcavezető vasárnap este a Prima TV-nek nyilatkozva elmondta, a Ghiseul.ro-n vagy a belügyminisztérium által létrehozott felületen bárki létesíthet fiókot, majd néhány kattintással a nap bármely órájában igényelheti az erkölcsi bizonyítványt, többé nem függ senki a hivatalnokoktól.

Hirdetés

Ugyanakkor olyanok is akadnak, akik pénzekeresti lehetőséget látnak az ügyben.

Burduja szerint „a piac megpróbált megoldást találni a problémára”, néhány „nagyon kreatív” személy ugyanis létrehozott egy honlapot, amelyen keresztül ők közvetítenek az igénylők és a hatóság között – csakhogy ezért jókora összeget, akár 300 vagy 500 lejt is elkérnek.

A honlapon azt ajánlják, hogy a szükséges okmányok beküldése után az ügyintézőik igénylik az erkölcsi bizonbyítványt, amiért természetesen közvetítői díjat számolnak fel – ezt online lehet kiegyenlíteni.

A honlap ráadásul elsőként jelenik meg a keresőkben, ha az ember románul keres rá az erkölcsi bizonyítvány megszerzésének lehetőségeire, így sokan hiszik azt, hogy ez a valódi, hatósági portál.

Ennek nyomán sokan panaszkodtak, hiszen a hivatalos álláspont szerint az erkölcsi bizonyítványok online igénylése ingyenes.

A miniszter elmondta: a honlap üzemeltetői semmilyen törvénytelenséget nem követtek el.

Leszögezte ugyanakkor: aki nem ezen a honlapon keresztül, hanem a hivatalos hatósági portálokon igényli az erkölcsi bizonyítványt, annak semmit sem kell fizetnie érte.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Életfogytiglanra ítélték a férfit, aki szándékosan áthajtott a barátnőjén

Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.

Életfogytiglanra ítélték a férfit, aki szándékosan áthajtott a barátnőjén
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Vállalja a kormányzást a PSD, tizenegy minisztere lehet az új kabinetben

A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa szerdán úgy döntött, hogy az alakulat részt vesz a Luca Niculescu vezette kormányban. A kiszivárgott hírek szerint a baloldali alakulatnak 11 minisztere lehet az új kormányban.

Vállalja a kormányzást a PSD, tizenegy minisztere lehet az új kabinetben
2026. október 14., szerda

Újabb C-130-as Hercules katonai repülőgépet kapott Románia az Egyesült Államoktól

Újabb használt C-130H típusú, négy légcsavaros teherszállító katonai repülőgépet adott át ingyenesen az Egyesült Államok Romániának.

Újabb C-130-as Hercules katonai repülőgépet kapott Románia az Egyesült Államoktól
2026. október 14., szerda

A PNL megszavazza a Niculescu-kormányt, de ellenzékbe vonul

A jelenlegi ügyvivő kormány fő erejét jelentő Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve arról is döntöttek, hogy a párt ellenzékbe vonul.

A PNL megszavazza a Niculescu-kormányt, de ellenzékbe vonul
Hirdetés
2026. október 14., szerda

A vajúdás és a szülés ideje alatt végig a kismamák mellett lehet egy általuk választott személy

Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.

A vajúdás és a szülés ideje alatt végig a kismamák mellett lehet egy általuk választott személy
2026. október 14., szerda

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét

A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét
2026. október 14., szerda

Kelemen Hunor: az RMDSZ megszavazza Niculescu kormányát

Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.

Kelemen Hunor: az RMDSZ megszavazza Niculescu kormányát
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Nicușor Dan szétkergetéssel fenyegeti a parlamentet, ha nem lesz megállapodás az új kormányról

Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.

Nicușor Dan szétkergetéssel fenyegeti a parlamentet, ha nem lesz megállapodás az új kormányról
2026. október 13., kedd

Hazamehet, de házi őrizetben várja a folytatást Călin Georgescu

A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.

Hazamehet, de házi őrizetben várja a folytatást Călin Georgescu
2026. október 13., kedd

Cseke Attila szerint ketyeg az óra: a politikai patthelyzet megbéníthatja az egészségügyet

Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer – figyelmeztetett Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.

Cseke Attila szerint ketyeg az óra: a politikai patthelyzet megbéníthatja az egészségügyet
Hirdetés
Hirdetés