Dacian Cioloş és Dan Barna (archív felvétel)
Fotó: Facebook/Alianța 2020 USR PLUS
Dan Barna lesz a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) ás a Szabadság, Egység és Szolidaritás Pártja (PLUS) alkotta 2020 Szövetség államfő-, Dacian Cioloş pedig a kormányfőjelöltje – jelentette be a két politikus vasárnap a pártok hivatalos döntését.
2019. július 21., 15:562019. július 21., 15:56
Barna közölte: szeretne bekerülni a második fordulóba, ahol az ellenfele minden bizonnyal Klaus Johannis jelenlegi államfő lesz majd.
– mondta Dan Barna.
Dacian Cioloş volt technokrata kormányfő, a PLUS elnöke elmondta: megállapodtak arról, hogy közös jelölteket indítanak az összes soron következő megmérettetésen, vagyis az államfő-, az önkormányzati és a parlamenti választáson is.
– tette hozzá Dacian Cioloş. A vasárnap bejelentett döntést még mindkét párt elnökségének jóvá kell hagynia. Egyelőre csak az államfő-miniszterelnök tandemről állapodtak meg, az önkormányzati és a parlamenti listák összeállításáról újabb egyeztetéseken döntenek majd.
A két párt közötti tárgyalások után már pénteken elvi megállapodás született arról, hogy Barna az elnöki, Cioloş pedig a miniszterelnöki tisztségért száll harcba. Cioloş akkor elmondta: azért ő a kormányfőjelölt, mert volt miniszterelnökként már rendelkezik kormányzati tapasztalattal. Hozzátette: a cél a többség megszerzése a jövő évi választásokon. A tárgyalások ezért folytatódnak a helyi és a parlamenti választásokon való együttműködés érdekében.
Nem aranyat tartalmaznak a képviselőházi névjegykártyák, csak aranyfóliát – pontosítottak a román parlament alsóházának illetékesei pénteken, miután Radu Mihaiu, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselője ezzel ellentétes utalásokat tett.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter kijelentette, hogy soha nem fogja elfogadni az oltások kötelezővé tételét. Véleménye szerint az embereknek joguk van választani, de ezt „teljes körű tájékoztatás alapján” kell megtenniük.
Hat kést találtak egy moldovai állampolgárságú nőnél, aki egy, a román parlamentben megtartott rendezvényen akart részt venni.
Aranyfóliát is felhasználnak a román parlamentben a képviselők névjegykártyáinak elkészítéséhez, emiatt azok a piaci ár sokszorosába kerülnek – derült ki a napokban.
Továbbra is növekszik a George Simion vezette Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) népszerűsége az INSCOP Research által 2025. szeptember 1. és 9. között végzett közvélemény-kutatás adatai szerint.
Nicușor Dan államfő szerda este kijelentette, egyáltalán nem elégedett az oktatás helyzetével, és ígéretet tett a tanügyi szakszervezetek vezetőinek, hogy a tanévkezdés után két hónappal kiértékelik a helyzetet a számadatok alapján.
A vidéki infrastrukturális beruházásokat támogató Anghel Saligny program kisebb módosításáról tárgyaltak a bukaresti kormánykoalíció pártjai szerda esti egyeztetésükön, amelyen a Szociáldemokrata Párt (PSD) ismét a kormányból való kilépéssel fenyegetőzött.
Nicuşor Dan államfő kijelentette: mind a legfőbb ügyész, mind az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) főügyészének tevékenységében lát kivetni valót.
A bukaresti táblabíróság szerdai döntése értelmében a román hatóságok 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték a moldovai hírszerző és biztonsági szolgálat (SIS) korábbi igazgatóhelyettesét, mert hazaárulással gyanúsítják.
Nicușor Dan román államfő szerint a lengyel légtér nyilvánvaló megsértésével Oroszország ismét bebizonyította, hogy agresszíven viselkedik, ezért meg kell állítani és meg kell szorongatni, hogy tárgyalóasztalhoz üljön – írta a román államfő.
szóljon hozzá!