
Fotó: Veres Nándor
A hamarosan megkötendő új keretszerződéssel csökkentik a bürokráciát úgy a háziorvosok, mind a kórházak számára – jelentette be Florian Bodog egészségügyi miniszter. Az orvosok a papírmunka mellett az egészségügyi kártyák rendszerére is gyakran panaszkodnak.
2017. május 17., 16:552017. május 17., 16:55
„Rugalmas, áttekinthető keretszerződést szeretnénk, mely csökkentené a bürokráciát nemcsak a háziorvosok, hanem a kórházak esetében is. Tárgyalok majd az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) elnökével, ugyanakkor felkértem a háziorvosokat, vegyenek részt az új keretszerződés kidolgozásában” – idézte az egészségügyi minisztert a Mediafax. Elmondta, hogy
elektronikus levelek vannak, mégis mindent ki kell nyomtatni, fel kell dolgozni. A háziorvosok gyakran panaszkodnak arra is, hogy az egészségügyi kártya rendszere gyakran leáll, emiatt offline kell dolgozniuk. „Olyan is van, hogy a rendszer nem azonosítja helyesen a biztosítottat, ami miatt előfordult, hogy a háziorvosnak pénzt kellett visszaadni” – mondta Florian Bodog a Háziorvosok Napjának alkalmából tartott rendezvényen.
Romániában csupán 12 000 háziorvos van, az országban dolgozó orvosok egyharmadát teszik ki az alapellátásban dolgozók. Az arányuk ugyanakkor tovább csökken, mivel a fiatalok egyre kevésbé választják ezt a szakirányt.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
szóljon hozzá!