
Fellélegezhet Adrian Năstase: a legfelsőbb bíróság csütörtökön – nem jogerősen – elutasította az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) kérését, hogy a korrupció miatt két ízben is letöltendő szabadságvesztésre ítélt egykori szociáldemokrata miniszterelnök börtönbüntetését egy évvel megtoldja, és összevonta a két büntetést, levonva a négy évből azt az időszakot, amelyet Năstase 2012 júniusa és 2013 márciusa között, illetve január óta börtönben töltött.
2014. május 08., 17:322014. május 08., 17:32
Így a január hatodikán négy évre ítélt Năstasénak csupán két év 11 hónapot kell rács mögött töltenie. Ha viszont – mivel elmúlt 60 éves – harmadolják büntetését, akkor akár néhány hónap múlva szabadulhat.
Mint ismeretes, a volt kormányfőt először 2012 júniusában ítélték két évre egy korrupciós ügy miatt. A bíróság által igazoltnak látott vád szerint 2004-ben az Országos Építészeti Felügyelet A minőség trófeája néven rendezett konferenciát, az ott összegyűlt részvételi díjat pedig – illegálisan – Năstase államfői kampányára fordították. Ennek a büntetésnek az egyharmadát töltötte le.
Idén januárban azonban egy másik ügyben ugyancsak korrupció miatt négy évre ítélték. A Zambaccian (ebben az utcában található a Năstase-villa) név alatt ismertté vált dossziéban az ügyészek azzal vádolták a 2000 és 2004 között hivatalban levő volt kormányfőt, hogy 2002 és 2004 között 630 ezer euró értékben fogadott el ajándékot – Kínából hozott műtárgyakat –, valamint pénzt lakása felújítására azért cserében, hogy Irina Jianut, az építészeti felügyelet vezetőjét megtartsa tisztségében.
A vádirat szerint Năstase 2006-ban, amikor a képviselőház elnöki tisztségét töltötte be, megfenyegette a vád egyik tanúját, Ioan Păunt, Románia akkori kínai konzulját. A bírák végül korrupció miatt négyéves börtönbüntetéssel sújtották, emellett a zsarolás miatt három év szabadságvesztésre ítélték.
A politikusnak a nagyobbik, négyéves büntetést kell letöltenie. Emellett öt évre a közügyektől is eltiltották. Az újabb jogerős ítélet miatt az első büntetésének fennmaradt részét is le kellett volna töltenie, ügyvédei azonban kérték a két büntetés összevonását, hogy csak a nagyobbikat kelljen letöltenie.
Ehhez, a négyéves büntetéshez adott volna hozzá még egyet a DNA, azzal érvelve, hogy Năstase az ország egyik legmagasabb közjogi tisztségének birtokosaként követte el a bűncselekményeket, ami súlyosbító körülmény. A bíróság azonban ezt most nem tartotta indokoltnak. Az ítélet nem jogerős, ellene az ügyészek fellebbezéssel élhetnek.
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
szóljon hozzá!